Két nap után

Mindenki nagy élmény beszálmolókat vár, meg minden ilyesmit.
De igazából nem fogok adni.
Egyrészt, mert munkahelyi dolgokról ritkán szokásom nyíltan írni, másrészt tényleg nincs még miről.

Az első nap szoftver telepítéssel, és gép állítgatással telt el.
De tényleg, így nap végére már ment a fejlesztői környezetem.

A második napom annyival volt jobb, hogy nem kellett 2 órát malmoznom, mire volt annyi idő, hogy kitalálják melyik gép lesz az enyém. Hanem már megvolt a helye leültem és gyí.
Nagyjából ebédig azzal ütöttem el az időt, hogy PHP Documentorral ismerkedtem, és megnéztem mit tud.

Ebéd után azzal játszottam, hogy mindezt hogyan lehet összegyúrni fájdalom mentesen CakePHP Frameworkkel. Pontosabban, hogyan lehet úgy kiélezni a PHP Dokumentort, hogy ne nyalja fel a teljes cake.lib et dokumentálás közben, hanem csak azokat a fájlokat, amik nekem kellenek. Utánna ezt a két meglévő dolgot vittem be Eclipse IDE alá.

A nap további része, pedig azzal telt, hogy CakePHP -t házasítottam össze Smartyval. Ezzel este hétig játszottam, de nem sikerült még teljes mértékben, ellenben félsikernél tartunk 🙂

Két kedves dolog is történt velem CakePHPval kapcsolatban ma.

  • Rágoogliztam a „CakePHP Smarty Lite” kifejezésre. Első találat, az én cvm…
  • ELkezdek olvasni egy magyar cikket a CakePHP és Smarty házasításáról, erre a linkek közt hivatkozás az én blogomra…

Ezek alapján felvetődik a kérdés, hogy csak engem érdekel ennyire a téma, vagy csak simán mások nem írnak róla.
De mondjuk nem értem, az én cvm miért relevánsabb találat Cakere és Smartyra, mint mondjuk a weblabor, de ez megint egy másik történt.

Egyéként pedig jól érzem magam, a hangulat nagyon jó, és szakmailag is bőven lesznek kihívásaim 🙂

“Két nap után” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Nem gondolod,h csak rossz helyen keresed? 😉 De leszek olyan jó könyvtáros és megnézem neked. Cserébe a már megbeszélt „just in case” dolgokért 😛

  2. Zsolt, az elmondásod alapján én arra a következtetésre jutottam hogy te egy bányában dolgozhacc….
    😉

  3. ez is így van mert a morri 3-ba vótam….
    najó; fürdés után anniyra álmos lettem hogy leheveredtem egy percre… 😀
    ez történt

  4. tudom hogy ez nem „microsoft help” fórum Ákos, de merek ide ilyen kérdést feltenni, mert pl. amikor Zsolt nem tud mit írni magáról akkor úgy tölti ki a blogjának 3 rovatát hogy kínaiul/programozóul hadovál és dobálózik idétlen – csak nyugaton hallott külföldi SZÁMÍTÓGÉPES -mondatokkal mintha értene a programozáshoz bármit is :D:D mert gondolja hogy úgysem érti az emberek nagy része a defektes étel rövidítésekre utaló szavait:D:D szóval nem tudja valaki hogy kell kikapcsolni a clear type-ot explorer 7-ben ? 🙂

  5. zsolt és te ettől érzed jól magad ???

    márk sztem máskor nefürgyéééé le! 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.