We are the world, ahogyan még soha

Nem kommentálnám különösebben.
Csak annyit jegyeznék meg, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy ezt a dalt többé nem éneklem…

“We are the world, ahogyan még soha” bejegyzéshez 75 hozzászólás

  1. Én csak Mihály barátomnak tettem szivességet azzal, hogy kilinkeltem az általa YouTubra kirakott videót.
    Ami már csak azért is bejött, mert 6-8 óra alatt, olyan 200-300 an nézték meg a videót, és azóta sok ezerszer 🙂

  2. bocla, elhiheted, hogy itt senki nem irígy a fiatalemberre csak azért mondom mert a társaság háromnegyedét ismerem~:) ezt csak te hajtod mint veszett versenyző a bringáját~:)

  3. bocla, akkor én viszont elmondom, hogy napsi, Kicsi, Ákos, Gandi, noel, Seedorf és jómagam is heti szinten, sőt hetente akár többször is karaokezunk.

    Hogy ki irigy, gúnyos, és miért az mindenkinek a saját gondja. Alapvetően a vita nem ott indult, hogy dávid hogyan énekel, vagy hogyan nem. Hanem abból, hogy a “rajongóinak” akik hozzászóltak itt nálam az értelmi szintje még Győzikéét sem közelíti meg.

    Amugy én is hallottam Dávidot Jamben énekelni, legalábbis úgy rémlik 😉

  4. apa kezdőőőőőőőőőőőőőőődik, apa kezdőőőőőőőőőőőőődik 😀

  5. Sziasztok!
    Úgy látom jó kis vita kerekedett, amit nem akarok fokozni, csak elmondani a véleményem.
    Volt szerencsém hallani a sráctól ezt a dalt 2007 tavaszán a Jam-ben, nem is volt vele semmi gond. Már csak azért sem mert ahogy megfigyeltem, nála egész másképp szólt a technika, mint másnál,de ez gondolom nem véletlen. Sajnos ugyanezt vettem észre a Fábry-Showban is, nála az összes effekt be volt indítva, a következő versenyzőnek pedig
    úgy szólt a mikrofonja, mint egy “Sokol” rádió-ha valaki még emlékszik rá.
    Visszatérve a tavaszi versenyre, a második dalt akkor is a zsűri választotta, és bizony
    Dávidnak volt baja rendesen. Most erre megint mondhatja bárki, hogy ez nem egyszerű,
    viszont ott volt nem egy versenyző, aki nagyon jól megoldotta ezt e feladatot.
    A lényeg, hogy szerintem nem nagy durranás a srác, vannak tőle sokkal jobbak, viszont
    baromi jól kitalálták a sikerhez vezető utat a barátai, pl Bebe hitelesen eljátszotta, hogy
    akkor hallja előszőr. A mendzselésen múlik minden, és itt ez profi módon lett kitalálva.

  6. Mennyi beképzelt …csög túrja ide az arcoskodó véleményét! 🙂
    Napsi! Neked pl. van valahol valami nézhető videód a neten? Mármint arról,ahogy énekelsz. A többi nem érdekel. 😉 Csak mert olyan fura volt amikor olvastam a “kétszer elindítottam ezt a micsodát, de mindkétszer fél perc után leállítottam, mert nem bírtam elviselni” részt. Az az érzésem, hogy savanyú a szőlő valakinek! 😉

    Ákos legalább kultúráltan tudta leírni nemtetszését.
    Bár, mostanra átment “humorosba”.
    .
    .
    .
    hehe

  7. palmer, szerintem ez erős felhívás lesz keringőre.
    De, ha gondolod, egy közös karaoke partyra szívesen várunk holnap este a Morrison’s Operában.

  8. Gratula a srácnak!Nekem nagyon tetszet,remélem sokra viszi!Én még nem hallotam ennyi hangon énekelni senkit(Legalábis Mo-n)!Szerintem a negativ kritika mögött irigység lapul…!Sok sikert kivánok:)

  9. Dávid.Isten volt ahogy előadtad.több énekes hangján is.csak gratulálni tudok.csak így tovább.csőcső

  10. nnna vessünk már ennek véget.
    van egy olyan, hogy ízlések és pofonok… deugye a latin megfelelelője talán jobban kifejezi de gustibus, non est disputandum, gyengébbeknek: az ízlésekről nem lehet vitatkozni. nem tudok mit tenni (nem is akarok) de irritál a srác, a nyálas feje a festett hajával, a hangja, a kiejtése. tegnap téééényleg meg akartam nézni a fábry showt, elaludtam. szerintem még mindig hasznosabb volt. ez az én véleményem. és csak csodálkozom, hogy másoknak ez hogyan tetszhet. és párhuzamot húztam azok között az emberek között, akiknek ez tetszik és a gyenge értelmi képességű emberek között. ennyi történt. neked tetszik. okés. nézzed. én nem. de ugyan had’ mondjam el a véleményem, ahogy te is megteszed.
    akik meg kiállnak a nyilvánosság elé számítsanak arra, hogy lesznek olyanok, akiknek ez nem tetszik. mert különbözőek vagyunk. és ez JÓ.

    na megyek mer dolgozom.

  11. hát én eddig nem szerettem az ilyen ,de amit láttam na meg az eredeti..:D igy mostmár a kevenceim közé sorolom!!!! 🙂

  12. Sziasztok!

    Haat, sracok…..Ezt nem tudom, ki elvezte jobban…
    A srac, akinek az arcan latszott, hogy teljes szivebol es lelkebol enekel, egyszeruen boldog volt hogy enekelhet, a kozonseg, aki vastapsolt az elragadtatastol, vagy en, aki teljes ahitattal, boldog mosollyal az arcomon neztem a videot – de kozben omlottek a konnyeim -))

    Ritkan kap az ember ilyen ajandekot – mint ez.
    Lehet, kicsit abszurdnak tunik – de ez a produkcio jocskan ravert az eredetire.Az eredeti egy foproba volt, 21 kozismert szereplovel, es itt megszuletett az igazi, a vegleges dal, egy ismeretlen tinedzserrel, aki azt mondta – csak szeretne kiadni – kienekelni magabol ami benne van.
    Koszonjuk David, igen, kivancsiak vagyunk arra, hogy mi van Benned, mert amit idaig lattunk – nos – az a lelek tanca az Univerzumban!

    En szemely szerint 38 eves vagyok, a Skot felfoldon elek egy kis faluban, es neha be szoktam jarni a kozeli kisvarosba karaoki partira hetvegen.Most kinyomtattam a szamot, es mar tanulom.Koszonom David!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.