Fast Food Café

Marha pörkölt

Kedden Tamással azon tanakodtunk, hogy mégis hol kellene ebédelnünk. Okulva a hétfői esetből, nem a Batthyány térre mentünk.

Most én voltam a soron, hogy átutazzak a városon az ő munkahelyéhez közeli helyre, ezért felcsaptam a Budapest Explorert, és megnéztem milyen helyek vannak a Parlament környékén.

Két hely között tanakodtunk igazából.
Mindkettő a Nádor utcában van, pontosan egymással szemben. Az egyik a Maxi Faloda volt, a másik a címben említett Fast Food Café, mint kitalálható végülis az utóbbiban kötöttünk ki a nagy sor ellenére is. Egyrészt azért, mert számomra igényesebbnek tűnt, mint az út túloldalán lévő, másrészt azért, mert először a Maxit néztük meg, és rohadtul nem volt kedvem már visszamenni, mivel mindkét helyen nagy sorbanállás volt.

Olyan erős 10 percet kellett sorba állunk, persze déli 12-kor érkeztünk a helyre, a legnagyobb déli csúcsban. De legalább volt időnk kitalálni, hogy mit szeretnénk enni.

Az első és lényegi kérdés az volt, hogy elfogadnak-e étkezési utalványt, mert az ajtóra ez nem volt feltüntetve. A válasz pozitív volt, ezért örültünk. Mire sorra kerültünk, addigra tudatosult bennem, hogy én bizony egy jó kis marha pörköltöt ennék, galuskával, Tamás nem tagadva meg önmagát rántott sajtot kért…

Szokásos üveges pult, mögötte fém, alulról melegített fakkokban a különböző kaják, gép ital, valamit, burnt is mintha láttam volna, no és volt egy édesség hűtőjük, amiben szemeztem is a Somlóival 🙂

A pörköltjükről én csak jót tudok mondani, azt leszámítva, hogy egy picit híg volt, viszont íz világra rendben volt. Az adag nem volt túlságosan nagy, de én jól laktam vele. Tamás, aki egyébként nagyjából harmad akkora mint én, miután letolta az adagját, megkérdezte, hogy és akkor mit ebédelünk… 🙂

Tény, hogy én sem zabáltam magam degeszre, de a célnak megfelelt, estig kitartott bőven.

Maga a hely, szerintem az egyik legkultúráltabb önkiszolgáló étterem volt, amiben valaha is ettem. Mondjuk a Parlament tőszomszédságában ez erősen el is várható. Az árak ehhez mértnem nem voltak túlságosan olcsók, de nem is egy Gundel, ami azt illeti 🙂

Az ár hasonló volt, mint mondjuk a kifőzdék itt a Kolosy térnél, gondolok itt most, akár a Pikánsra a Folyondár utcánál, akár Julcsi Mama kifőzdéjére.

“Fast Food Café” bejegyzéshez 48 hozzászólás

  1. Tamás jó arc, öcsém jut eszembe róla, aki a Gundelben is rántott sajtot kért…

  2. csak a rántott sajt ad erőt és mindent lebíró akaratot, nekem is az egyik kedvenc kajam 😉

  3. Öcsédnek is olyan jó énekhangja van mint a bátyjának? 😀
    Mikor hozod le énekelni? 😀

  4. a rántott saj az egyetlen kaja, amit nem lehet elb***ni. frissen sült és ált. nem rohadt sajtot tesznek bele:) talán rossz tapasztalatokból kiindulva eszi ezt mindig:D

  5. hát jah 🙂 erről annyit, hogy tegnap mikor ebédeltem, lemondtam a biztos jóról, és paprikás krumplit kértem.. na az nem volt szóval maradt a milánói, NAGY adag.. namost kaptam egy kistányéron 3 szál tésztát és 5 kiló gombát a paradicsomban tocsogva.. igazából rühellem a gombát, és azért mertem kérni egyátalán milánóit, mert gondoltam úgyis spórolnak mindenből és majd mily kevész lesz benne.. hát nem.. szóval fasza volt a milánóis gomba.. NA ezért eszek mindenhol sajtot 😀

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.