Tegnap éjszaka a 906-oson

Tegnap este, egy egészen kellemes csalódásom volt a 906-os éjszakai járat éjszakai biztonsági szolgálatával kapcsolatban.
Ezért arra gondoltam, hogy ezt megosztom veletek.

Oktogonnál szálltam fel, fél kettő körül a 906-os éjszakaira, a Margit-híd felé tartó irányban.

A busz egészen tele volt, és mint általában ilyenkor képviseltette magát a biztonsági szolgálat, minden ajtónál. Felszállok, bérlet mutat, tovább.

Nem is volt semmi gond egészen a Jászai Mari téri megállóig, ahol is az ajtó zárás egy kicsit hosszúra sikerült, konkrétan 4-5 percig szólt az ajtó záródásra figyelmeztető hang. Ezt megunva leszálltam, és előre mentem az első ajtóig, megnézni, hogy mégis mi a fennforgás.

Ekkor egy idősebb hölgy kisért le, egy fiatalembert a buszról, aki láthatóan nem volt utazásra képes állapotban (matt részeg volt, és a saját lábán nem bírt megállni), és azért affektált, hogy miaz, hogy le kell szállnia, és miért nem vehet jegyet.

Az előzményeket nem tudom, csak annyi derült ki az egyik ellenőr elmondása alapján, hogy az ő magán műsorszámának volt köszönhető hogy nem indulhattunk el a magállóból. Végülis többszöri felszólításra leszállt. Becsukódtak az ajtók, és indulhatnánk is…

Csak hogy, az uriember kitárt karral beállt a busz elé. Itt megszólalt az ellenőr, hogy ezzel nem tehetnek semmit.

Megkérdeztem, hogy és én mint utas elrángathatom-e őt onnét, mondták hogy igen. Ezért megkértem a sofőrt, hogy nyisson ajtót, és elviszem onnét a srácot. Amikor nyílt az ajtó, és odaléptem, inkább menekülőre fogta, és elindult át a körúton, így végülis alig 7-8 perc szolid ott álldogálás után mehettünk is tovább.

Majd, mielőtt leszálltam a budai hidfőnél odajöttek hozzám az ellenőrök és megköszönték, hogy segítettem nekik, mert ők nem tehettek semmit.

Egészen sokat járom éjszaka a várost, de nem ezt a fajta eljárást szoktam meg tőlük.
Kellemesen meglepődtem.

Ezt, elküldtem levélben a BKV-figyelő blognak, és a BKV Ügyfélszolgálatának, ebben a formában

“Tegnap éjszaka a 906-oson” bejegyzéshez 30 hozzászólás

  1. Megnyugtato, hogy te mindenkit megmentessz es mindent megoldassz.

  2. Megint nem a lényegre figyeltetek. A lényeg mocsok mód nem az volt, hogy én mit csináltam…

  3. én értem a lényegét, de azért nem fogom komázni őket, attól függetlenűl, hogy tisztességes állampolgár módjára minden hónapban megveszem a bérletet, de azt furcsának találom, hogy 2006 májusában megbüntettek, amiről vagy kaptam csekket vagy nem, nem emlékszem rá. Azóta egyszer sem figyelmeztettek, hogy tartozásom van, mert ugye már lerendeztem volna, hanem onnan kell megtudjam, hogy -54.000Ft-al inkasszózták a bankszámlám. Nem is értem 2 év alatt, hogyan lehet rajta ekkora kamat??? hát kapj… b3

  4. hát nekem sem pajtásaim az ellenőrök, de bevallom őszintén, engem kifejezetten megnyugtat amikor fent vannak egy éjszakai járaton, pláne ha az hasonló aberált emberkékkel van tele, mint ez a részeg srác… és azért abba is gondoljunk bele, hogy csomó nő van köztük, akik a saját biztonságukat is kockáztatják, szóval…le a kalappal;előttük is, meg előtted is 🙂

  5. Sok ertelme ha ottvannak, ha nem tudnak veluk mit cisnalni..:D

  6. az állambácsi vigyáz ránk, ha te érvénytelen jeggyel vagy jegy nélkül utazol azzal szabálysértést követsz el, ha ő visszatart akkor a személyes szabadságodban korlátoz, ami már büncselekmény, a személyit nem vagy köteles átadni nekik, ő hivhat rendőrt, te nem vagy köteles megvárni. Van értelme ennek?

  7. azzal ugye tisztában vagyunk, hogy a biztonsági szolgálat nem minket, hanem az ellenőröket védi.
    tök felesleges beavatkozás volt ismét. (két perc múlva így is úgy is tovább indult volna) mert mondjuk mi van, ha a srácnál mondjuk egy kés van. akkor is ilyen kedves levél megy nekik vagy egy részvét levél a családodnak, hogy sorry, de „nem tehettek semmit”.

    segítettél. megköszönték. megköszönted, hogy megköszönték. most meg jön egy seggedetkitörölheted levél. jajjdejó.

  8. napsi, a levél megjött. Lásd pár poszttal később. A felvetésed, miszerint késsel veszélyesebb lett volna az illető, csak részben igaz. Mindketten tudjuk, hogy Zénótól akkor is megijedt és elfutott volna, max. pár sarokkal arrébb késel meg egy becsületes BKV biztonsági őrt.

  9. ákos, nem véletlenül most kommenteltem.
    a bizonságiak ugyan nem minket védenek, de nekünk itt van superZone! 🙂

  10. Már lebeg a lelki szemeim előtt, ahogy szűk latexruciban és harisnyával a fején repked Budapest belvárosában… meg is van a következő szülinapi ajándék 😀 Zsolti, ha megsértődsz ezeken, komolyan megveszem 😛

  11. ákos, egy rugóra. márkkal már kitaláltuk a rucit szülinapjára. 🙂

  12. Most kaptam meg a linket ehhez a bejegyzéshez attól a lánytól, akivel ott voltunk ugyanezen a járaton. Mivel a busz közepe tájékán álltunk, baromira nem értettük, hogy mi a fene történik, leszállni nem akartunk. De akkor most már minden tiszta. 🙂
    A 906-osról, meg gyakorlatilag az összes hazai éjszakai járatról könyvet lehetne írni.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.