Civilizácós betegség

Nem, most nem a modern 21. század emberének a felgyorult életviteléből adódó egészség károsító dolgairól fogok beszélni, bár óhatatlanul, lehetne erről is.

Viszont, arról igen, hogy szerintem van egy mindennél veszélyesebb tudat módosító szerünk, amivel mindegyikünk naponta él, többször is. Ami annyira átszőtte a mindennapjainkat, hogy szabadulni sem tudnánk tőle, és szinte fizikai fájdalmat okoz, amikor nincs.

Mátrix végtelen mezők

Na mi ez?

Szerintem ez egyérelműen az elektromos áram.

Onnét jött a dolog, hogy ma reggel előre bejelentett áramszünet van a Margit-híd budai oldalán, és így a környéken a villamoson és az Iragalmas rendi kórházon kívül sehol sincs áram. Kivéve ahol éppen aggregátorok dübörögnek.

Furcsa egy reggel volt ez így. Hogy nem tudom a szakál trimmelővel fél milisre vágni a szakállam, az csak egy dolog. Hogy nincs villany a wc-ben, és nem tudom bömböltetni a hifim, az egy másik. De az azért várlázító, hogy sötétben kell fürödnöm…

Elgondolkodtam azon, hogy mihez kezdenék, ha nem lenne áram. Valószínűleg vagy kétkezi munkás emberként ásnék kutat (ebben úgyis van pár évnyi rutinom), vagy pedig főznék, vagy felszolgálnék valahol.

Ilyenkor jut eszembe a Mátrix, nem csak mint film, hanem, mint rendszer. Lassan tényleg az lesz, hogy intravénásan rá vagyunk kötve, mindehol ott van a mindennapjainkban. És most csak az elektromosságról beszélek, nincs szó mentális TV, vagy net függőségről…

Furcsa, hogy még időre ébredni sem tudsz nélküle. A telefonod, a karórád, az ébresztő órád, az időzített hifid – ugye ki mire kel fel -, vagyis mindened valamilyen áramforrásról megy. Rég eltűnt a mechanikus órák, szinte mindenhonnét.

Már rég részei vagyunk a rendszernek…
Visszafordíthatatlanul, de nem is akarunk, mert az jó, vagy mégsem?

“Civilizácós betegség” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. Szerintem nem gáz, ha nincs áram. Lehet olvasni, elmenni erre-arra, pakolgatni, takarítani, ezer dolgot. Persze nappal. Éjjel meg aludni kell. Sokkal szarabb ha pl. víz vagy fűtés nincs, bár azokhoz is lehet alkalmazkodni.

  2. Az viszont érdekesebb, amikor a melóhelyen megy el az áram, a modern iroda egyszerűen meghal nélküle. Szerencsére volt pár ilyen az elmúlt évben 😛

  3. …Amikor a Morrison’s-ban elmegy az áram egy téli estén és csuma sötét, a szellőzetetők nem mennek – 1 percen belűl alig kapsz levegőt, 500 ember szeretne egyszerre távozni… 🙂
    (már lepróbáltam:-))

  4. marK, olyat még nem láttam 😉

    Csak olyat, hogy 20 percig nem volt hang sem karaoken, sem a diszko részben, ugye Ákos? 😛

  5. A mi irodánkat az is taccsra vágja, ha ‘csak’ internet nincs. Akkor az iroda közepére körbe tologatjuk a székeinket és bután nézünk és sztorizgatunk, hogy valamit csináljunk. Nagyon bosszantó ez. 🙂
    Ákos: gyertyafénynél is lehet olvasni, és milyen jó is. 😉

  6. Speciel én is meghülyülnék áram nélkül. Nekem mindig kell, hogy menjen valami elektronikus kütyü. 🙂 Ha valamiért áramszünet van, akkor azt nagyon nehezen viselem. 😛

  7. Volt olyan, hogy egy kedves kozos ismerosunkkel (Dalmy) elmentunk kb 1 hetre “Cserepvaralja” nevu kis faluba pihenni. A helyzet a kovetkezo volt:

    Ez egy kis pici falu, ami egy jo mely volgyben fekszik. Aram ugye total felesleges szinte, bar annyi volt, hogy egjen a pici 1 db lampa a kiberelt hazacskaban. Lakas jeghideg. Telefonvetel? Kb 10 km-re a csucson, mashol semmi.

    Az elso napon sokkos allapotba kerultem de egy laza 5 oras seta kihozott a sokkbol, mert raeszmeltem h milyen szep kis dolgok vannak itt es hogy egesz kellemesen el lehetne itt eldegelni, ha az egesz eletemet megvaltoztatnam. Annyira azert tehat nem veszes, csak a mostani eletunk szerves reszet kepezik a technikai vivmanyok. Nemetorszagban lattam egy kurvajo kis csaladot akik kint laknak az erdoben. Nincs bevezetve aram hozzajuk, ezert ilyen akksikrol hasznaljak az egeszet, amit napkozben a napenergia tolt fel. Limitalt TV/Szgep idejuk van a gyerekeknek, mert lemerul a cucc. Az apa meg az anya egesz nap az erdoben kutatnak kaja utan meg minden egyeb finomsagok. Akkor nagyon megfogott a musor. Szivesen kiprobalnam tenyleg, de a jelenlegi eletemet nem adnam fel, mert nagyon kenyelmes. Talan ha bekovetkezne valami nagy termeszeti katasztrofa es rakenyszerulnenk ezekre a dolgokra IMHO eleg gyorsan alkalmazkodnank. Kb 1-2 het. Max a fagyos esteken arrol diskralnank, hogy “U bazmeg emlekszel mikor meg volt blogod es volt net?” 🙂

  8. Szerintem minden hely baromi unalmas egy idő után, az ilyen élményekkor nem annyira a hely gyönyörködtet, hanem a változatosság a megszokott mindennapok után. Én biztos hogy megőrülnék nomád életmódban, egy darabig (1-2 hét) érdekes, utána halál.

  9. sztem aram nelkul a wooh altal felvazolt termeszeti katasztrofa eseten a nagy reszunk hamar ehenhalna, vagy megenne a masikat.
    akos: aramnelkul max port tudsz torolni, v felmosni, olvasni meg csak nappal lehet. se mosni, se porszivozni nem tudnal.

  10. Akkor most képzeld el, hogy áramról sütök-főzök, árammal megy a fűtés-melegvíz, holmi lámpa, tv, net luxus dolog, egy napig, januárban…halálos 🙂

  11. Lehet csinálni parasztkaraoket áram nélkül 🙂 Zsolti trombitál, Máté beatboxol, én meg papírlapokat tartok fel a szöveggel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.