Jogilag Mexikóban voltam :)

Szóval az előbbi élmény beszámolóm a hivatalos részre korlátozódott, és próbáltam valamifelé képpen bemutatni az eseményt. Most az jön, hogy mi következett utánna.

Tehát, elkezdődött a fogadás, ahol nagy szemfülességgel, el is foglaltunk egy asztalt, mivel nem szerettünk volna állva nyomakodni másfél ezer ember között. Meg azért mégis csak ülve eszik a magyar. A tálakból válogatás után visszatérve az asztalohoz láttam az egyik széken egy mexikói fazont.
Kérdeztem Ádámtól, hogy ki ő. Mondta, hogy a mexikói nagykövettségről valaki, kérdezgettük, hogy mit csinál meg minden ilyesmi, és először annyival rendezte le, hogy:

„You know, I am the D.C.A…”

Erre így hümmögtünk. és néztünk magunk elé, mert nem értettük. Ezt látva elkezdte elmagyarázni, hogy amikor nincs ott a nagykövet, akkor ő a góré…

Hajaj, itt mindketten éreztük, hogy azért belenyúltunk. Aztán folytattuk vele a borozást, és kérdezgettük, hogy mióta van itt, mennyit tud magyarul, hol volt előtte. Gyakorlatilag fél Európa nagyvárosában dolgozott már, ezen kívül Beijingben, és Dubaiban is… Mondta hogy a kínait beszélni például sokkal-sokkal könnyebb, mint a magyart.

De amin igazán meglepődtünk mindketten, hogy félelmetesen sokat tud az európai és a magyar történelemről, és hihetelenül olvasott. Én meglepődtem, hogy ismeri Ady, Petőfi és Márai Sándor verseit is (az első kettőt tudtam, hogy fordítják spanyolra, de Márait…). Majd az idegen nyelv ismeretről beszéltünk, hogy gyenge itthon a nyelv oktatás, és a most 40-es generáció körében igen kevesen beszélnek idegen nyelvet, de a feltörekvő generációk ebben már sokkal jobbak.

Aztán arról beszélgettünk, hogy Budapest túl nagy város Magyarországhoz, mivel a Monarchia fővárosának készült, és annak ténylegleg megfelelt, de non-szensz, hogy a magyar lakosság 20-25%-a Budapesten, vagy az aglomerációban lakik.

Aztán leült hozzánk egy férfi az osztrák kereskedelmi kamarától, és a barátnője, aki ukrán. És így ötösben beszélgettünk tovább.

Majd miután kiveséézték azt, hogy az Ibizai night clubbok közül melyik a legjobb, valamint, hogy Mexikóban ha járnak mit érdemes megnézni fel is kerekedtek, és mentek. Mi pedig elcsavartuk még egy üveg bor nyakát. Aztán úgy gondoltuk, hogy lassan menni kellene valamerre. Bár a pincérek még marasztaltak volna, de rám még várt aznap este legalább 2 program.

Kiérve az Urániából megkérdeztem, a mexikói urat, hogy hívjak-e neki taxit, mondta hogy itt áll a sarkon, és különben is, ugorjunk be, elvisz minket. Hát jó 🙂

Szent István térnél álltunk meg, majd belütünk a Negro nevet viselő helyre, és mondta, hogy kérjünk neki egy Mojitot, amig ő felugrik abba a szemközti lakásba, beköszön a feleségének, aztán jön vissza.

Közben Ádámmal arról beszélgettünk, hogy a nemzetközi jog szerint mi mexikói területen voltunk az imént, mivel az autó a mexikói kormány tulajdona, ugy diplomata rendszám, meg minden…

Ami vicces volt az estében, hogy mennyire komolyan hangzó munkakörben milyen emberek dolgoznak. Az úr 3 éve él magyarországon, 50 éves múlt, és rengeteg budapesti szórakozó helyet ismer, volt Bed Beachen, Studioban, White Angelben, Sensationben… Vajon dolgozni is szokott? 😀

Amikor visszajött, Ádámmal elkezdtek szivarozni, megkérdeztem tőle, hogy mennyire igazak ezek a pletykák az Észak-Amerikai unióval és az Ameroval kapcsolatban. Mondta, hogy abszolút nem pletyka, hanem Amerikának szüksége van arra a felvevő piacra, amit az a 100.000.000 mexikói jelent…

Aztán végülis 11 óra körül úgy gondoltuk, hogy igazán menni kellene.

Névjegyet cseréltünk, vagyis én adtam névjegyet, ő pedig felírta a nevét és a számát egy másik névjegyem hátuljára, mivel 3 hét múlva már Frankfurtban lesz, így nincs már magyar névjegye.
Másnap azért megkerestem a mexikói magyar nagykövetség oldalán:

Leopoldo Michel Diaz – Head of Chancery

Szóval, ez egy mókás este volt 🙂