Voltál már délelőtt 11-kor a Moulin Rougeban? Én igen!

A hely kevésbé rendhagyó, az időpont viszont annál inkább. A Magyar Lemezlovas Egyesület sajtótájékoztatója ma délelőtt 11 órakor kezdődött a már említett, patinás szórakozóhelyen, a több, mint 100 évet megélt Moulin Rougeban a magyar broadwayen.

Moulin Rouge

[ad]

A sajtótájékoztató apropója az évek óta tartó jogilag áldatlan állapot, amely a DJ szakmát övezi. Történt ugyanis, 2006-ban törölték el a vendéglátóhelyeken fellépő zenészek vizsgakötelezettségét.

A sajtótájékoztatót Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő kezdte, mivel anno ő nyújtotta be a kérdés a kormányzathoz azzal a kérdéssel, hogy bárki lehet-e dj. Ezért szokás őt kormányzati körökben Dj Nyitrainak nevezni. Ezenfelül kifejtette, hogy a lemezlovas szakma elfogadtatása a célja a mostani sajtótájékoztatónak is, és a vele járó február 6.-án Studioban megrendezésre kerülő rendezvénynek is.

Erről a rendezvényről azt érdemes tudni, hogy egy két élű dolog. Egyrészt a lemezlovas egyesület erő demonstrációja, ahol a pult mögé fog állni a szakma krémje, a magyar dj válogatott. Másrészt egy jótékonysági rendezvény, amelynek a bevételét Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona fogja megkapni.

Nyitrai után Spigiboy kifejtette, hogy két és fél éve szenved a szövetség, a kialakult jogi helyzet miatt, és a dj szakmai etikai és szakmai elfogadtatása a cél. A hangsúlyt pedig főleg az etikaira helyezte. Elmondta még, hogy nem a régi vizsgát, és a régi szabályozást szeretnék visszaállítani – mert az a vizsga komolytalan – hanem új szabályozást szeretnének.

Dandy – aki bevállása szerint egyáltalán nem szokott mikronoban beszélni, mivel underground zenét játszik – szerint is kell a szabályozás, mert a mostani jogi helyzetben bárki lehet DJ. Kifejtette abbeli aggodalmát is, hogy az egyre jobban megújuló technológiák, és szoftverek miatt elveszik a szakma lényege, ami a fül, a tehetség.

Náksi arról beszélt, hogy a szakma is, és a közönség is kifogja dobni maga közül a tehetségteleneket. Csak sajnos addig sok idő telhet el, ami alatt az adott ember sok szórakozni vágyó estéjét keserítheti meg, ezzel elásva a vendégek a lemezlovasok tekintélyéről, és szakmai hozzáértéséről kialakult képét.

A végén még Spigiboy annyit hozzátett, hogy a szövetség egy szakmai fórum létrehozását javasolja a témában, amellyel kapcsolatban már megtették a szükséges lépéseket. Ezt pedig a szövetség hamarosan meg is osztja a médiával. Zárszó ként, még annyit elmondott, hogy fontosnak tartja, hogy legyen valamilyen minimális követelmény, hogy ne fordulhasson elő az, hogy egy bulit, vagy egy egész szórakozóhelyet tönkre tudjon tenni egy lemezlovas. Mert egy rosszul sikerült este után jogosan merül fel a kérdés, hogy egy szakmailag nem hozzáértő ember, mint keres a pult mögött, azon kívül, hogy ő most ott szeretne állni.

A rendezvényen egyébként a felsorolt lemezlovasokon kívül jelen volt még a szövetségi tagjai közül Jeszenszky Zsolt a szövetség elnöke, BanDJ, 5vös, és mind közül a legmutatósabb Voksán Virág.

Egy kis személyes megjegyzés így a végére; a különböző médiumokban majd lehet látni képeket, ahol a lemezlovasok, közösen fognak egy bakelitet. Nos, az az én Coca & Villa – La Noche lemezem 🙂

[ad]

Kapcsolódó cikkek:

“Voltál már délelőtt 11-kor a Moulin Rougeban? Én igen!” bejegyzéshez 164 hozzászólás

  1. Le gyilkolni őket! Le kell gyilkolni a jeszenszkyt le gyilkolni bárányt, minden zsidó parazita féreg lemezlovast LE KELL GYILKOLNI! Le kell gyilkolnunk őket! Gyilkoljuk le mind! Tényleg legyilkolták a zsidó geci paraziták a gyerekeket! Gyilkoljuk le Mind! El kell vágni a torkát mindnek!

  2. Törvényes vizsgálat kell ide!
    Törvényes vizsgálattal kéne pontot tenni az ügy végére, ami úgy néz ki lehetetlen hiszen nincsen Magyar jogállam. Ugye felmerül az emberben, hogy ha a hatóságok nem hajlandóak kivizsgálni akkor mit lehet tenni?! Én már bent voltam az ombudsmani hivatalban, megtettem ott is a panaszomat, és ha kell naponta feljelentést fogok tenni, bejárom az összes újságot a médiát mindenhova elmegyek, addig megyek, amíg ezt a gusztustalan gyilkosságot és ami hozzá tartozik, nem tudja minden ember!

  3. Kedves Zsolt, feltéve, ha olvasod még ezt.
    Nem vagyok egy nagy discorajongó, de a hozzáállásod kiborít. Undorító álszent köcsög vagy.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.