Szülinapi New Tech Meetup & Pecha Kucha Night

Nos, tovább folytatódik a budapesti New Technology Meetup menetelése, amelynek a tegnapi állomása egyben születésnapi buliként is funkcionált. Ebből a jeles alkalomból került két teljesen más réteg, más csoport, és más érdeklődési kör összepárosításra. Történt ugyanis, ahogyan a névből is látszik, hogy a működésében némi nemű hasonlóságot mutató Pecha Kucha Night rendezvény sorozatot is vendégül látva telt ez az este.

A megszokott lebonyolításhoz képest a legnagyobb eltérést a szokatlanul nagy, mint egy 50 perces csúszás jelentette, valamint az, hogy a Meetupos techie elődások, és a Pecha Kucha-s építészeti előadások gyors egymásutánban váltogatták egymást. Így néha a kockák vidultak fel, hogy értik miről van szó, néhol az építész hölgyek nevettek, fel, hogy jajj dejó. 🙂

A két rendezvény összepárosítása egyébként már csak abból a szempontból is szerencsés volt, hogy a meetupos előadásokon főleg az erősebbik nem tagjai jeleskednek – megjelenni is, meg úgy általában is -, míg úgy tűnik az építészeknél a szebbik nem képviselőié a dominancia. Szóval, az érzékelhető hatás annyi volt, hogy nem elbaszott kanpartira hasonlított a rendezvény 😀

Az első hiba amit az előadások megkezdése előtt elkövettem az volt, hogy a belépőhöz kapott ital bónokat úg gondoltam hogy egy B-52 formájában kamatoztatnám. Aztán felhívták rá a figyelmem, hogy igazából ez nem egy hanem két koktél lesz, mivel akció van… Hát jó… Akkor letoltam mindkettőt hirtelen egymásutánban… Vicces volt így részt venni az előadásokon.

Ezért Scoddal bemásztunk a hátsó sorba, egyrészt, mert én ott lazán tudtam dolgozni, neki pedig ott mérséklődött a tömegiszonya, no meg a korláton túl volt egy expressz wayout, ha ki akar jutni az ember a teremből, és nem akar mindenkin átlépni.

A két eltérő közösség között az összekötő láncszem mindenképpen Balogh György előadása volt a Passzív és zéró energia házakról, aki természetesen meetupos előadó volt. A legnagyobb érdeklődés mindenképpen a Microsoft Surface bemutatót övezte, nyilván azért mert ezt a szünetben ki is lehetett próbálni.

A második fordulóra már nem mentem vissza, hanem elvegyültem az előtérben, és mivel rátaláltam időközben Zionára, majd a képek tanulsága szerint Marcival és a blog.hu fejlesztőivel beszélgettem, mig nem befutott Athina is.

Viszont az este folyamán fény derült a kosztümös sales ribancunk titkos – ismeretlen kaput kinyitós és azon benézős – perverziójára, amelynek a Király utcában engedett teret.

Végülis fél éjfélig (fél tizenkettő) üldögéltünk egy asztalnál édes négyesben neki indultunk a városnak, hogy keressünk egy csendesnek ígérkező szórakozóhelyet, de sajnos már csak 1 olyat találtunk, ami nyitva volt legalább még a következő háromnegyed órában. Így ott magunkba öntöttünk még némi shaket, és mindenki ment a dolgára.

“Szülinapi New Tech Meetup & Pecha Kucha Night” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Nem baj, azért jó volt az! Tegnap sajnos lemaradtam, de a következőre (nem jövőre, hanem még idén) jövök. 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.