Picit beteg

Úgy indult a dolog, hogy tegnap reggel úgy éreztem, hogy nem túlzottan működik minden jól hasi tájékon, mondhatni kellemesen görcsöltem, mint valami bél csavarodásos.

Mivel a következő egy órában sem javult a helyzet, felhívtam a háziorvost (akitől ugye a lakást bérelem), hogy hát igazából kellene némi táppénz, mert így ma tuti nem tudok dolgozni. Azt mondta, hogy természetesen, és majd jöjjek be a rendelőbe, ha már mennék dolgozni, addig ketyeg a táppénz. Ezután hívtam Ágostont, hogy az van, hogy fekvés itthon, mert felkelni az nem nagyon megy. Mondta, hogy jobbulást.

„Picit beteg” bővebben

Vallomás a világzenéről

Azt hiszem, az egyik színpad, ahol a Szigeten a legkevesebb időt szoktam eltölteni (a Magic Mirroron kívül, ahol ez az érték 0), az a Világzenei színpad. Tegnap hazafelé a kocsiban ülve ilyen „csodás” világzenei dallamok szóltak a Gazdasági Rádióban, és eközbeb megfejtettem, hogy miért is lehet ez.
„Vallomás a világzenéről” bővebben

Büszkeség, féltékenység, plágium…

A héten megingott a hitem az általam sokra tartott trance szcénában, több ízben is.
Most erről fogok írni, bár igazából még bambulok magam elé, mert az egyik része picit sokkolt.

trancewars

A képen Paul Van Dyk Anakin Skywalker szerepében, Obi-Wan Kenobi szerepében ATB, Darth Sidioust pedig Tiesto személyesíti meg a képen. Bár önmagában vicces, hogy többen tudni vélik, hogy Planet Love fesztiválon történteknek köze van ahhoz, hogy Tiesto nem rég ATB-vel játszott együtt.

„Büszkeség, féltékenység, plágium…” bővebben

18. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál 2009

Igazából bor témában nem túlságosan számítok szakérőnek, sőt az izlés világomon, mind a kemény vonalas borászok, mind pedig a bor fanok mosolyognak.
Bár, ez engem igazából a legkevésbé sem érdekel.

Tény azonban, hogy az elmúlt években bármennyire is próbálkoztam, szárazsági szintben a fél édes alattiakat nem tudom meginni, így nálam csak a desszert bor kaliberű dolgok, aszuk, esszenciák, gyümölcsborok és ilyesmik kerülhetnek szóba. Több könnyed, friss bort is kóstoltam, idén is, meg úgy általában is, aminek jó lehet, az illata megnyerő, az első korty után vattát köpök tőle.

aborfesztival_2009

Ezért azok, akik szerint a száraz bor az igazi, a többit pedig ki kell önteni, kérem most távozzanak, mivel hatalmas eretnekségek fognak következni.
„18. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál 2009” bővebben

Tüntetés

Nem maradt más lehetőségünk, ezért
TÜNTETÉST SZERVEZÜNK
a média által is nyilvánosságot kapott terézvárosi csendrendelet ellen, melynek értelmében éjjel 1 után semmilyen szórakozóhely és étterem nem lehet nyitva.

Helye:Terézvárosi Önkormányzat épülete (1067 Bp, Eötvös u. 3.)
Ideje:2009. szeptember 21. (hétfő) 17:00 óra

Sajnos kiderült, hogy a terézvárosi képviselőtestület több tagja egyszerűen hazudott, amikor a szeptember 1-én életbe lépett rendelet visszavonását megígérte. Most, porhintés gyanánt, október végére a csendrendelet újratárgyalását tűzték ki, várhatóan hasonló eredménnyel. Az eddigi egyeztetések, tiltakozások nem hoztak eredményt, ezért tüntetéssel nyilvánítjuk ki, hogy senkinek nincs joga megbénítani Budapest belvárosának éjszakai életét, csődbe vinni méltán népszerű szórakozóhelyeket, a pezsgő klubéletet korlátozni. Budapest igazi európai nagyváros, éjszakai élet nélkül nem létezhet.
Több, mint ezer munkahely, évente többszázezer szórakozó, többszázmillió adóforint és Budapest belvárosának egzisztenciája, renoméja a tét!
Ha szeretnél még valaha is bulizni egy VI. kerületi szórakozóhelyen, akkor a tüntetésen a helyed. Nélküled nem sikerülhet! Minél többen vagyunk, annál egyértelműbb lesz, hogy mennyire nevetséges és önromboló ilyen helyzetbe hozni a pesti broadwayt és a belváros lüktető központját. Az esti szórakozás színhelye a belváros, ne hagyjuk, hogy elvegyék!

A rendelet szövege

A tüntetés résztvevőit megkérjük a kulturált viselkedésre, és a törvények maradéktalan betartására.

A terézvárosi szórakozóhelyek

A noreply zaklat, avagy BRFK 2009 vs Internet

Két hete megcsörrent a telefonom, amikor is az V. kerületi rendőr kapitányságról keresett egy főhadnagy, annyit mondott el, hogy zaklatási ügyről van szó, és hogy a sértettet többek között a djz.hu domain névről zaklatták, egy „nordpléj” névre hallgató e-mail címről. És mivel én vagyok a NetDream Kft ügyvezetője, és a djz.hu tulajdonosa, ezért be kellene fáradnom, mert kihallgatnának tanuként az ügyben.

Miközben tegnap reggel lépkedtem az épület felé, próbáltam találgatni, hogy vajon mi fog bent történni. És több kevesebb sikerrel ráhibáztam.

„A noreply zaklat, avagy BRFK 2009 vs Internet” bővebben

Meleg Méltóság Napja: Akik egyenlőbbek a többieknél

A mai meleg felvonulás kapcsán gondolkodtam el azon, hogy mitől lesz valaki egyenlőbb a másiknál, mitől van valamitől több joga, mint bárkinek, mitől lesz hangosabb a hangja, mitől szabad neki többet, és egyáltalán miért tehet meg valamit amivel ha közvetve is mások alkotmányos jogát korlátozza.

A folytatás utáni írást, csak azok vegyék magukra, és csak azokra vonatkozik, akik kimentek felvonulni ma. Nincs bajom a melegekkel, viszont azokkal igen, akik mások nyugalmát, és alkotmányos jogait akadályozzák közvetlenül, vagy közvetve a meleg lobbin át a hatóságon keresztül.

Meleg Büszkeség Napja 2009
„Meleg Méltóság Napja: Akik egyenlőbbek a többieknél” bővebben