Megmaradni önmagadnak?

Azon gondolkodom, hogy vajon mi a helyes, az örök változás, vagy görcsösen ragaszkodni valamihez, amiről azt gondoljuk, hogy azok vagyunk.

Naplemente

A változás a hatását és időtartamát nézve sokféle lehet. Van ami rövidtávú, ami csak egy hangulat, majd hamar elmúlik, ez a minden csoda három napig tart effektus. Ez olyankor történik meg, szerintem, amikor valaki egy gyors és nagy változáson megy át. Amikor ketrecharcosból békepappá válik félnap leforgása alatt. Ennek a hatása nem gondolom, hogy hosszútávú lehet, pont azért, mert annyi újdonságot hoz magával az egyén számára, hogy nem érzi magát benne biztonságban, a környezete reakciói sem fogják visszaigazolni a hirtelen változást, és így egy idő után visszafog állni, majdnem oda ahonnét a folyamat indult.

A hosszútávú változás teljesen más. Ilyenkor a külvilág számára szinte láthatatlanok a változások. Nyilvánvalóan vannak jelei, de nem túl jelentősek. Viszont elkezd nyílni az olló, és az eddigi út, és a korábbi távolodik egymástól, ahogy telik az idő egyre jobban, és egyre nyilvánvalóbban. De ez egy organikus változás, ami a környezet számára sem riasztó, ezért ezekre a változásokra nem fognak negatívan reagálni, ami megnyugtató az alany számára.

Ez utóbbihoz hasonló változás kezdődött azt hiszem bennem is. Tegnap ilyenkor még a Freedom Cafét hallgattam az Everness Fesztiválon, most pedig itt ülök a babzsákfotelomban, ahogyan eddig is esténként, de valami más lett. Olyan előadókat hallgatok, akikről azelőtt sosem hallottam, olyan weboldalakat olvasok, amiket eddig nem. Azt hiszem ezért is jár az ember szellemi úton, hogy találkozzon új dolgokkal, választhassunk abból, hogy mi az, amit megtartunk, és beépítünk az életünkbe, a világképünkbe, és mi az, ami nem jut át, ami egyszerűen lepattan, vagy az ingerküszöbünket nem éri el, nem érdekel, vagy csak nem foglalkoztat.

A kérdés magam számára, még mindig az, hogy ebben önmagam maradok-e, vagy valami teljesen más. Az vagyok-e, aki eddig is voltam, ezeket a dolgokat kerestem-e, csak nem találtam, vagy pedig homokszem került a gépezetbe, és majd kiveti magából, addig pedig csak úgy döcög, krákog, és kattog. (A gépezetbe szót, sikerül “képezet”-nek leírni, és annak ellenére hogy nem létező fogalom, mégis mennyire kifejező és ideillő)

Ez azt hiszem, majd hosszútávon fog eldőlni. Egyelőre jól érzem magam azáltal, hogy beengedtem dolgokat a világomba. Úgy érzem, azok az előadások, módszerek, előadók amik újdonságot hoztak változtattak rajtam. Egy fajta önmeghaladásként tekintek a folyamatra. Mert, nyilván önmagam vagyok, csak másképpen. De, semmiképpen sem az vagyok, aki a múlthéten elindult erre a fesztiválra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.