Tartani magam a döntéshez

Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem pszichológiai közelítésű asztrológiát tanulni a második évfolyam végén a nyári workshop előtt Rákos Péter elmondta a karaktervédekezések/karakterpáncélok ismertetése előtt, hogy ez a tudás megfogja változtatni a világképünket, máshogyan fogjuk látni a környezetünket, a minket körülvevő emberek viselkedését, jobban fogjuk érteni a motivációikat. Erre persze csak bólogattunk, hogy persze-persze hát ezért jöttünk. De valójában fogalmunk sem volt, hogy ez tényleg mennyire jól működő rendszer, és milyen betekintést enged emberi kapcsolatokba.

Ekkor fogadtam meg, hogy semmilyen tudással nem fogok visszaélni. Majd, amikor évekkel később elkezdtem a mágia útjára lépni, akkor szintén megfogadtam, hogy nem fogok visszaélni azzal a tudással és erővel, amit birtoklok. És nem olyan régen, amikor megkaptuk a átok/rontás levétel módszerét, és ezzel együtt az átkozás pontos technikáját is, akkor is megfogadtam, hogy nem fogok ezzel visszaélni és a saját önző érdekeim szolgálatába állítani őket. Pedig néha mennyire jó is lenne…

Például ma, amikor Lauval jöttünk át nagy tömegben a zebrán és egy fehér Mustang pofátlanul beáll a karácsonyi csúcsforgalom közepén a zebra közepére, hogy az emberek véletlenül se férjenek el. Megkopogtattam a csomagtartóját, hogy ugyan guruljon már el onnét, erre elkezd üvöltözni az ember, hogy még egyszer hozzá ne nyúljak a kocsijához, már jó 5 méterre voltam, amikor megfordultam és megkérdeztem, hogy miért, ha hozzányúlok mit fog csinálni, erre elkezdett mutogatni. Ekkor a vigyorgó pofájába kellett volna ráolvasni egy átkot, és ott azonnal megérezte volna, hogy attól, hogy egy drága verda van alatta még nem mindenható.

Ahogy ezt fent mondtam, megfogadtam, hogy semmilyen helyzetben nem használom a megkapott tudást rosszra, sem a szabad akarat befolyásolására, így ebben a helyzetben sem. Pedig, milyen megnyugtató lett volna. A kis ficsúrnak elkerekedtek volna a szemei, azt érzett volna egy határozott ütést a hátán, mintha kalapáccsal hátba verték volna, utána pedig csak bambult volna üres tekintettel előre, és gondolkodott volna, hogy úristen, most mi fog történni, és hogy basszus most tényleg kellett ez nekem.

Nagyjából négy másodperc kellett volna hozzá, hogy elégtételt vegyek azért, mert mutogatott és nagyképű volt, de azonkívül, hogy az egóm simogatta volna mit érek el vele? Szembe mentem volna azzal, amit megfogadtam amikor erre az útra léptem. Valamint, magamra vettem volna olyan terheket, amikért egyszer nekem is fizetni kellene. Ezen felül pedig méltatlanná váltam volna arra, amit a jövőben szeretnék végezni azzal az erővel, a tudással és a bölcsességgel amit kaptam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.