1848-as megemlékező hétvége margójára

Igazából, csalódottan szeretnék innét üzenni azoknak, akik megint nem bírtak a picsájukon lenni, és kivonultak tüntetni. Valamint, hogy ezáltal ellenállhatatlan késztetést éreztek arra, hogy törjenek, zúzzanak, gyűjtogassanak, és ezzel évek óta, fenyegető, sőtét felhőt terítve legdicsőbb őseinkre emlékező ünnepeink köré. „1848-as megemlékező hétvége margójára” bővebben

Köszönöm

Szólt a miniszterelnök mielött elnémult a királyi adókat nézők számára. Valamint, lippi bácsi is így szólt, az imént a blogján, a kvázi eredmény ismeretében.

Nem szeretnék hosszú fejtegetéskbe menni, mert mindkét oldalra nézve van pro és kontra. És bár nekem egyértelműen jó volt, hogy nem kell 2 órát várnom a táppénzes papíromra, Marika néniek így meg lesz a napi programja, hogy a kedves háziorvossal mindennap megméreti a vérnyomását.

A másik dolog, ami engem személy szerint aggasztott az, hogy akkor most megint lehet intézményesíteni a középiskola utáni 4-5 év masszív kolégista alkoholizmust. Nem a levegőbe beszélek, amig Nati koleszos volt Szegeden éppen eleget láttam ebből, valamit az Eltés időszakom alatt jó párszor megfordultam a KCSSK nevű csodálatos koleszban.

Nos, ez van. Ezentúl nem kell a kedves és fiatal asszisztensek mosolyát elhessegetnem magamról, mert nem hogy mosolyogni nem fog, valószinűleg inkább teszkóban lesz pénztáros.

Vészhelyzet

Nem, most nem a sorozatról van szó, bár a téma hasonló. Kb. 25 perce az egyik kedves kolegám falfehéren leült a földre, hogy rosszul érzi magát, szédül, stb.

Azóta egy másik épület szárnyból jöttek orvosok megvizsgálni, de ellátni nem tudták. Úton vannak a mentők…

Én tűkön ülök, illetve állok… Mert itt fekszik mellettem a földön…

Update 13:05-kor érkeztek a mentők

Update 13:26-kor vitték el

Omg

Büdös picsába.

Az imént írtam meg egy WordPress cikket magyarul, ami a WP-Forum 1.7.4 verziójának hibájával kapcsolatos. Végig googliztam a magyar webet, és minden blog tulajdonost, aki értinthet a dolog értesítettem a hibáról.Névvel, elérhetőséggel, mindennel.

Erre, egy szerencsétlen véletlen folytán valami rendes és aranyos ember szintén ezt tette, csak ő ketté is kúrta az adott oldalakat. Telerakta HACKED feliratokkal, viszont név nélkül.

Amiért persze én kapom a pofába a savat, hogy tönkretettem a munkájukat stb-stb.

Finom.

Tökjó

Mókás dolog eddig dolgozni, és olyan hibát véres torokkal cidázni, amire végülis teljes megoldást nem találunk, mert legalább 5 komponens együtt állásából jön létre…
Szóval most ez van…

Bankkártya mizéria v2

Nos, hajnalban ugye elküldtem az igénylésemet. A bankkártyán szereplő névnek pedig lazán odatoltam, hogy DjZoNe, mert hogy miért is ne. Reggel háromnegyed 9-kor csörög a nyilvános telefonom (igen, ez valami olyasmi, mint a nyilvános wc), hogy xyz vagyok az OTP Bank Bankkártya csoportjától, és megkaptuk az igénylését, és a képpel minden rendben is lenne, de a név nem lesz jó… „Bankkártya mizéria v2” bővebben

Reggel

Óra csörgés, lenyomás, visszaalvás jellegű ébredésem volt. Amiben a legszebb az volt, amikor kinyitottam fáradt csipáimat, és azonnal feulogrottam, mert már úton kellett volna lennem munkába.
Gyors öltözés, mit vegyek fel?! Jó, öltöny; de milyen szinű inggel?! Hm, biztos ez. Haj belő’.

Rájöttem, hogy az óra sietett, amiről a támpontot adó időt néztem, így annyira nem vagyok elkésve. Egy e-mailt még tudok küldeni. Majd lemegyek a csodálatos 17-es villamos megállójába, és nagy érdeklődéssel várom, hogy mikor fordul ki a végállomás felől egy sárga szörnyeteg…
Hát, csak nem fordul…
Akkor már elment…
Mindegy, tiz percen bellül jön…
Vagy nem…?

Így a gondolataim közt tipródva, negyed óra elteltével már kéretlenül fogadja az ember a kocka cukrot. Főleg ha hideg van, és még nem is kap…

A villamos végülis 20 perc után megérkezett, de ezzel két probléma volt. Az egyik, hogy rossz irányba ment, bár ez sem lenne olyan gigantikus mentális erőpróba arra való tekintettel hogy ez az első megálló. A komolyabb gond ott kezdődött, hogy bár a szerelvény a saját lábán érkezett, de üresen. Forma1ből ismert Safety Car jellegű felvezetéssel, csak ezen Üzemzavar elhárítás felirat díszelgettm de a szírénázás, és a villogás is stimmelt. Csak a sebesség, valahogy nem.

Szóval, így mentem ma fél óra késsel munkába. No, meg inkább HÉVel…
Gondolkodtam rajta, hogy bepróbálkozom a 60 & 86 busz kombóval, de elég magasan állt már az adrenalin/noradrelanin arányom, így gondoltam nem kellene tovább hergelni magam.

Akinek nem lesz boldog karácsonya…

Ma regisztráltam le a glicer.in nevű domaint, a kedvenc domain regisztrátoromnál.
Írtak, hogy beregisztrálták, én pedig írtam neki pár kedves sort, amiben szerepeltek, a kellemes, a boldog, a karácsony, meg az újév szavak tetszőleges sorrendben…

Majd a válaszul csak annyit kaptam, hogy valószinűleg nem lesz boldog a karácsonyuk, mert a cég bankszámlájáról az éjjel emeltek le ismeretlenek 2 x 450.000 forintot, valószínűleg hamisított kártyával, összehangolva Szegedről és Budapestről. Azt is elmondta, hogy a kártyát nem használta POS terminálon, csak autómatából. A kártyáról, pedig sikeresen, PIN kód megadásával vettek fel készpénzt, a két elmített városban, az elmúlt éjszakai folyamán…

Mondjuk a legcsúnyább, hogy a bank sem tud semmit csinálni.
De oké vissza lehet nézni a kamera képeket, amit letakartak, leragasztottak, ha volt egy kis eszük…

Engem nagyon felháborított amikor elolvastam a levelet, mivel elégedett vagyok a munkájukkal, és lassan két éve dolgozunk együtt… Anyáztam egy sort az irodában, mindenki nézett is hogy mivan, aztán ismerettem a tény váladékot, amit felháborodás követett…

Update:
A Raiffeisen bank végülis kártalanította a kedves üzleti partnerem.