Szolid vasárnap

A tegnap esti, eseményekben igen gazdag este után sikerült viszonylag sokat aludnom, ami egy délután kettes kelést tett lehetővé. Innét összekaptam magam, pár óra alatt, és kimentem a Margit-szigetre egy kicsit sétálni, gondolkodni, levegőzni, ilyesmi.
A sziget derkánál járhattam, amikor felhívtam Apeszt, hogy mégis mi a hurka van vele, tegnap nem jött el a megbeszélt szolid iszogatós estére 🙂
Végülis fél órát beszélgettünk, elmesélte a Morrison’s vezetőség vízióját a helyről, ebből az augusztusra megvalósítandó lépést én személyesen nagyon várom, aztán majd kiderül mekkorát fog szólni a dolog. Aztán, mint a managerét tájékoztatott arról is hogy személyesen milyen tervei vannak a nyárra, szóval most képben vagyok ismét 😀

Majd este hazajöttem, és dvdzésbe, valamint vad adatbázis tervezésbe kezdtem, amit az szakított meg, hogy az imént említett Dj felhívott, hogy igazából végzett minden dolgával, és hogy menjünk már el sörözgetni egyet szolidan…

Ez egészen pontosan most ért véget. 🙂

Indulás előtt kaptam egy nem várt levelet, amin egy picit meglepődtem, de majd meglátjuk, mi lesz belőle. Nem akarok talányos lenni, ha lesz konkrétum, úgyis meg fogom írni 🙂

“Szolid vasárnap” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. ákos, a mori, az apesz vagy a levél miatt vagy izgalomban? 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.