Karácsonyi recept – mézes mustáros csirke

Nos, ha már minden ennyire karácsonyi hangulatban úszik, meg tűlevélben, akkor hadd adjak nektek egy kis karácsonyi menüt. Legalábbis én ezt főztem tegnap este, az egyik barátomnak, akivel rég találkoztunk, nekem pedig főzhetnékem volt. Így hát most következik a méltán híres – mondhatni World Famous – mézes-mustáros csirkém titkos receptje, karácsonyra 😉

Mézes-mustáros csirke

A hozzávalók képekben

Egy tapadás mentes edény
Egy tapadás mentes edény

A szúró, vágó és kínzó eszközök
A szúró, vágó és kínzó eszközök

A fűszerek, amikre szükségünk lesz
A fűszerek, amikre szükségünk lesz

Csirkemellek
Csirkemellek

A hozzávalók 3-4 főre:

  • 1 – 1.5 kiló csirkemell
  • 25 deka rizs, mint köret, opcionálisan lehet akár barna is, de a legjobb a vadrizses
  • szárított fokhagyma
  • fehér bors
  • oregánó
  • mustár
  • méz
  • ízlés szerint csípős kínai jellegű szósz

A feladat egyszerű, mint egy faék: nevezetesen az, hogy felkapjuk az első szimpatikus csirkemellet, és heves mozdulatokkal, egy deszkának látszó tárgyon erős ütéseket mérünk rá, egy klopfolásra alkalmas eszközzel. Közben pedig megszórjuk fokhagyma granolátummal, fehér borssal és némi oregánóval. Ez utóbbit ne vigyük túlzásba.

A folymatot megismételjük a továbbiakkal is, mondjuk valahogy így:

Előkészítés közben, befűszerezve
Előkészítés közben, befűszerezve

Miután ezt bevégeztük, alaposan bemustározzuk, és állni hagyjuk, amig a fokhagyma és a fehér bors átjárja. Ez legyen mondjuk fél, egy óra.

Bekenve mustárral
Bekenve mustárral

Ezután következik az, amiért feltétlenül tapadásmentes edényre van szükségünk. Pontosabban, hogy elkezdjük a mézet melegíteni, mondhatni felforralni, amíg el nem kezd bugyogni. Ekkor tegyük bele az előkészített csirkemelleket. Próbáljuk a mézet ne megégetni, mert a melegítés közben amúgy is karamelizálódni fog, itt adjuk hozzá még mustárt, és mézet is, és a képen korábban látott csípős szósznak is ekkor kellene elérnie a nirvánát, vagyis a mézes-mustáros szósszal való végső fúziót.

A folyamat közben a szósznak valami ilyesmi állapotot kell elérnie:

Félkész állapotban, a szósz itt már jó
Félkész állapotban, a szósz itt már jó

A szósz ebben az állapotban ragadós, az illata és az íze se nem túl mézes, se nem túl mustáros. A korábban mutatott lapos eszközzel a húsdarabra nyomást gyakorlunk, amelynek eredményeképpen az edény aljához préseljük azért. Ennek két célja van, az hogy jobban átsüljön, és egy pici szine is legyen.

Ha a szósz elérte a kívánt állapotot én lassabb lángra szoktam venni, és lefedve hagyom rotyogni 10 percet, közben a karamellizálódási folyamatok megfognak indulni, ami kívánatos a szósz végső állapotának eléréséhez.

Ez a végeredmény
Ez a végeredmény

Nos, a végeredmény eképpen fog kinézni.
A köretet eddigre elszoktam készíteni, amit jellemzően keverni szoktam még szeletelt mandulával, valamint egy kis csipős szósszal is megszoktam kínálni.

Íme így néz ki a végeredmény, egy kis tokaji jellegű borral :)
Íme így néz ki a végeredmény, egy kis tokaji jellegű borral 🙂

“Karácsonyi recept – mézes mustáros csirke” bejegyzéshez 353 hozzászólás

  1. Jó recept, biztos finom is volt. 🙂
    A klopfolásról jut csak eszembe (én is valami tv műsorban hallottam), hogy ha ezt a képen is látott tárggyal csinálod, óvatosan kell ütni a husit, mert könnyen szétvered a rostokat illetve erős ütlegelésnél a nedvesség egy részét is kivered belőle. Mivel te is utána áztattad, nem olyan fontos, de máskor lehet tejben áztatni a húst, mert puhább, finomabb lesz.
    Ha jól tudom legtöbbször elég az is, hogy kézzel (ököllel) dolgozod meg a húst, az nem tesz „kárt” benne. 🙂

  2. De mit keres a “Tokaji jellegű bor” a pezsgősflőtében? :O 😀 Hja, kérem,aki nagykanállal falja az élvezeteket…:D (Huhh de mocsok vagyok, de azért szeri van ám:$)

  3. Ezzel azért vitatkoznék 😀 Jól van na, szakmai ártalom, hogy kötözködök:D Anno tanultam vendéglátást is :$ 😀

  4. ui.: abbahagyom, ha megígéred, hogy meghívsz egy ilyenre 😀 😀 😀 (Túl jól néz ki :D)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.