Tegnap este 10-kor történt a Teréz körúton, 2 házra az Oktogontól, hogy két magáról sokat képzelő bringás csöngetve behajtott egy csoport gyerek közé. Mi pedig ebben a pillanatban léptünk ki a házból. Zsoltika azzal a lendülettel rájuk üvöltött, hogy talán nem kellene a járdán tekerni, mire ők szent ábrázattal az arcukon leszálltak és kioktattak, hogy már pedig nekik szabad, és nekem jobban kellene ismernem a kreszt.
Nos, akkor lássuk mit is mondanak a közlekedési rendszabályok:
Kerékpárok és segédmotoros kerékpárok
54. § (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.
(2) Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.
(3)345 Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni.
(4) Kerékpárral
a) lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá
b) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni nem szabad.A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva – a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint – kell az úttesten áthaladnia.
(5) A kétkerekű kerékpáron 16. életévét betöltött személy szállíthat 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast a kerékpár pótülésén. Kettőnél több kerekű kerékpáron 17. életévét betöltött személy szállíthat a kerékpárt nem hajtó utast.
(6) A kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben szabad közlekedni, ha a kerékpáron vagy a kerékpároson
a) előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el, és
b) lakott területen kívül kerékpáros fényvisszaverő mellényt (ruházatot) visel.(7) Tilos
a) főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni;
b) elengedett kormánnyal kerékpározni;
c) kerékpárhoz oldalkocsit, valamint – kerékpárutánfutót kivéve – egyéb vontatmányt kapcsolni;
d) kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni;
e) kerékpáron oldalra kinyúló, előre vagy hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályozó vagy a személy- és vagyonbiztonságot egyébként veszélyeztető tárgyat szállítani;
f) kerékpárral állatot vezetni.(8) Az (1) és a (3) bekezdésben, a (4) bekezdés b) pontjában, valamint a (7) bekezdés b)-f) pontjában foglalt rendelkezéseket a segédmotoros kerékpárok – a quad és a mopedautó kivételével – közlekedésére is alkalmazni kell azzal, hogy
a) lakott területen a kerékpársávon segédmotoros kerékpárral közlekedni,
b) kétkerekű segédmotoros kerékpáron utast szállítani,
c) segédmotoros kerékpárhoz utánfutót kapcsolni nem szabad.(9) A három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpárral személyt szállítani akkor szabad, ha a jármű vezetője a 17. életévét betöltötte.
(10) A gyalog- és kerékpárúton a kerékpáros a gyalogos forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti.
(11) Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog- és kerékpárúton kell közlekedni. Ha a lakott területen a nem főútvonalként megjelölt út mellett annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki és az úton kerékpár nyomot (158/k. ábra) is kijelöltek – ha a közúti jelzésekből más nem következik – a kétkerekű kerékpárok az úttesten is közlekedhetnek.
Nos tehát. Este 10-kor egyrészt a körút forgalma nem olyan, ami alkalmatlan lenne tekerésre. Miután a két jó madár önelégülten tovább hajtott egészen véletlenül a körúton jött utánuk egy csoport bicajos, akik valahogy nem a járdán közlekedtek, szerintük úgy tűnik, a forgalmi viszonyok lehetővé tették, a közlekedés ezen formáját.
A járdán biciklizésben számomra a legkiakasztóbb a csengetés. Ugyanis, ha valaki bicikliúton sétál, megértem, hogy lecsengetik a francba, de a járdán biciklizésnél a helyzet más. Ott a gyalogos forgalom az elsődleges, és kedves kis barátom, te ott csak vendég vagy, így ha tudsz közeledni, közlekedj, ha nem akkor nem csöngetsz, hogy neked helyet adjanak, hanem leszállsz és tolod, mert az általad emlegetett szabály szerint a gyalogos forgalmat nem akadályozhatod.
Ennyit már a köcsög gyalogos tollából.
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.