Egy rövid nyaralás

Nos, éppen a Déliben ülök, és a 7:13-as időpont apokaliptikus eljövetelét várom, mivel induluk édesanyámék után Balatonra, ahogyan azt már beharangoztam.

Az indulás is olyan, mint mostanában én. A kezemben notebook táska, otós állvány és görkoris táska.
Ez utóbbib tele mindenféle földi jóval számomra, mint fényképezőgép, objektívek szűrők, de tartalmazza az önfeledt strandolás elengedhetetlen kellékeit is mint a naptej, a fürdőnadrág és a törölköző.

Mielőtt felmerülne, nem tervezem azt, hogy a notim fogom simogatni fürdés közben/helyett. Viszont just in case dolgok miatt viszem magammal. Ugye nálam üzemelnek szerverek, amiknek annyira nem lenne vicces ha megállnának, vagy újraindulnának és távolról nem tudnék ránézni.

Időközben megindultunk, és éppen az alagút szája felé tartunk. Arra leszek már csak kiváncsi, hogy megszakad-e a pannonos 3G csodám bent. Lássuk.

Azon gondolkodtam, hogy mekkora flash lenne éjszaka notival és fotós állvánnyal kiülni a stégre. Ha csak nem lesz bokáig áztató eső a második részét valószínűleg meg fogom ejteni. Már csak azért is, hogy megint csinálhassak ilyen SLOW MOTION videót, mint amit a tegnap délután készült majdnem 100 fényképből:

Viszont, holnap délelőtt már följövök a nagy faluba, mert nem tudom aszfalt nélkül élni az életem, de lehet, hogy még vasárnap délelőtt vissza térek a Balaton partjára egy picit.

Mostanában megint tele vagyok melókkal, és igazából azt sem tudom mihez nyúljak.
De jobb az ilyen, mint amikor malmozni kell, hogy nincs dolog, bár kihívásokkal sosem volt prolémám, ha nincs akkor keresem magamnak. Mint például tegnap, amikor is hajnal kettőbe hajlóan átstruktúráltam pár dolgot a szervereimen. Az ősrégi mysql 4.1-ről 5.1-re migráltam át nagyforgalmú oldalak alatt. (Rögtön 5.4-re akartam migrálni, csak a FreeBSD csodás portstreejében még nem jelent meg ez az ág.)

Azon gondolkodtam éppen, hogy a MySQL 4.1-es verziója, ha kis gyerek lenne, akkor pont össze tudnám ereszteni az öcséimmel és hármasban igen jól elfociznának. Legalábbis életkor alapján biztosan.

Első körben olyan oldalak álltak át, amikben biztos voltam, hogy nem fogja megviselni a mozgatás. Valamint néhány elszórt oldalam beköltöztettem az egyik WordPress MU installációm alá, így egy helyen tudom tartani a dolgokat, és nem kell külön-külön frissítgetni, ami önmagában mentális terror egy security téren magára bármit is adó szakember számára. Ezen kívül frissítettem a nagyterhelésű oldalaim alatt futó nginx névre hallgató orosz webszerver szoftvert is. Ami úgy tűnik jobb teljesítmény produkál az elődjénél.
Lecseréltem az eddigi eAcceleratoros megoldást egy Xcache névre hallgató bytekód cache megoldásra, ami eddig úgy tűnik, hogy legalább olyan hatákonyan muzsikál. Már csak a következő php-fpm verzióra kellene átnyergelni, de ejj ráérünk arra még. Nem biztos, hogy ezt most vonaton kellene elkezdeni… 🙂

A melléktörténetként futó mobilnetes kísélet úgy tűnik sikerrel járt, és a beteg is túlélete. Ugyanis az alagúton való áthaladás közben sem szakadt meg egyik TCP/IP kapcsolatom sem.

Fejlődik a 3G is, (már csak a szolgáltatóknak kellene felfedezni, mi is az a korlátlan mobilnet), vivat!

“Egy rövid nyaralás” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.