Mandala a férfi útjáról

Elsőre meghökkentőnek hathat a cím, hogy a férfi útjához hogyan is jön a mandala, sőt, egyáltalán létezik-e ilyen mandala. A mandala ugye kört jelent az eredeti értelme szerint, egy olyan kört, amelyet meditációs objektumként szoktak használni, egy olyan ábrázolás, amelynek a létrehozása közben a létrehozónak jelen kell lennie, és átadnia magát az alkotásnak. Ilyen értelemben mandala az amiről mindjárt szó lesz, és ezekkel a szavakkal fogom ide a virtuális lapokra felfesteni, viszont a végén nem fogom összesöpörni, hanem itt fog maradni.

Ez az ábrázolás a 2014. december 6.-i rendszerállításon állt fel a maga teljességében, és mindannyian akik szemléltük, nem hittünk a szemünknek, hogy milyen ajándékot kaptunk aznap a Rendszertől – a terápiás tértől, a Mindenhatótól hívd, ahogy szeretnéd. Azért mesélem el az egészet, mert az én állításom volt, így egyrészt megtehetem, másrészt szeretném még egyszer, újra végig gondolni, végig menni a lépéseken, ezáltal újra végigjárva azt az utat, amit a térben a lélek végigjárt, és amin én is járok.

Maga az út a létesüléstől, a megfoganás utáni első tudatra ébredésnél kezdődik, a méhen belüli egység élményből, amelyben mindannyiunknak volt része, és amelyből mindannyian kiszakadtunk a születéssel. Azt az állapotot, ahol egyek voltunk a placentával, és ahonnét az egyik legnagyobb trauma volt elszakadni. Azt, hogy hogyan változik meg minden a megszületéssel, hogyan pótolja, tartalmazza, helyettesíti, vagy legalább próbálja helyettesíteni a születés utáni állapot a korábbi egységet. Hogyan alakul át az egység élmény, egy más minőséggé, ami valahol ugyanaz mint korábban, és valahol teljesen más.

Ez a folyamat első és legfájdalmasabb része. A kezdeti, örökkévalónak tűnő, állandó szerű, szinte már állóképes jelenetből kimozdítani az ott megrekedt lelket. Amikor a folyamat megindul, valamit végletesen “elrontunk”, szembe kell nézni azzal, hogy van más is mint az egység, és hogy ebben a folyamatban van mozgás, és hogy valami elindul.

Az anyával levésnek születés után szintén van egy felhőtlen, az első képhez picit hasonló, idillikus állapota. Ebből szakít ki minket a kamaszodás – hogy egy kicsit gyorsítsak a lélek útján, és egyszerűsítsek a képleten. Miután a lélek megtapasztalta az első elszakadást, a második már könnyebb lesz, főleg akkor, ha tudja, hogy nem a végtelen semmibe érkezik, hanem ha elindul a túloldalon is várja valami.

Az első elindulásnál a placentától indult, és érkezett meg anyához, ami valahol ugyanaz, valahol egészen más. A második indulásnál felegyenesedik, ki áll a gyereki szerepből, elindul a felnőtté válás útján, ahonnét egyet még visszapillant anyára, aki ott marad, és ott marad örökké a lelkében, a képét viszi magával, de az ő útja tovább megy, teljesen máshová. Ezen az úton már nincs egyedül. Legalább két segítője lesz, ezt nevezhetjük férfi és női energiának, nevezhetjük a felmenők férfi és női sorának, nevezhetjük Marsnak és Vénusznak, nevezhetjük bárhogy ahogy jól esik. A lényeg, hogy ők vannak, elérhetőek, ha akarjuk, addig kísérnek, amíg szükségünk van rájuk. Az elején nagyon, aztán kevésbé.

Remek képet adott át a képviselőm István ezzel kapcsolatban, a legjobban a repülős és az űrhajós hasonlatok stimmeltek erre az állapotra. Mintha ez a két erő két hajtómű lenne. Vagy éppen két hordozó rakéta, ami addig kísér, amíg a legnehezebb szakaszokon át nem jutunk, nem szakadunk el a földanya vonzásától, nem érjük el a sztratoszféra tetejét, ahonnét a saját hajtóerőnkkel is arra megyünk amerre szeretnénk.

Itt pedig a szeretnénk már nem kérdés, az állításban ez a cél végig a főszereplővel szemben ült, és mióta fel állt a gyermeki szerepből csak ő volt a fókuszban. Végig ott ült vele szemben, más szóba sem jöhetett, így amikor ő is felvette a szerep energiáit, azzal, hogy része lett az állításnak ő lett a cél, ahová meg kellett érkezni.

Hogy a zárókép kicsit vizuálisabb legyen, megpróbálom szavakkal lefesteni. A legjobb erre elképzelni egy kört felülről, mint amilyenek a mandalák általában. A lélek a kör közepén halad a legalsó pontjától a kör tetejéig, egy egyenes vonalon. Ebben a körben 90 fokonként vannak szereplők, vagy szereplő. Az alján van anya és a placenta, mint kiindulási pontok, a kör felező vonala mentén az egyik oldalon a férfi, a másik oldalán a női energia, akik az elválás közben minket segítettek, a kör tetején pedig az én képviselőm, és a számára a célt megtestesítő másik képviselő. A kép így teljes, szimmetrikus és egyensúlyban is van.

Ajándék volt ezt végignézni, és ajándék lesz, amikor teljes mélységében megérkezik majd hozzám a teljes üzenete, és a lélek is megérkezik arra a helyre, ahová az irányzéka mutat.

Ez a férfi lelkének az útja. Még akkor is, ha ilyen parentifikált alaphelyzetből, némi ödipális konfliktus egy részének elmaradásából származó nehezítésekkel érkezett az ember, mint jó magam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.