Áll az alku?

Egy gyors intermezzo a tegnap esti szülinapról. Csak azért, mert egy picit megütköztem rajta, mert ilyen még nem történt velem.

Szóval, mint említettem, tegnap Gábor szülinapi bulijából ittuk ki a részünket. Éppen a pultnál Agárdi Prémium Málna volt az áldozat. Illetve lett volna, de közben egy mosolygós srác oda lépett hozzám. Hogy zavarhat-e. Hát, hajrá.
„Áll az alku?” bővebben

Avatar IMAX 3D hájp és egy fura piaci rés

Miután az Avatart hónapok óta vetítik itthon úgy gondoltam, hogy a kezdeti baromi nagy érdeklődés lecsengett, és majd csak lehet kapni már IMAX 3D-re normális helyre jegyet. Tévednem kellett.

Márciusban leveszik a műsorról, és persze első második sorban van már csak 1-1 szabad hely a következő nem egész két hétre. A hozzám hasonló céltudatos, ám de nem túl ráérős ember ilyenkor előveszi a tárcáját, és megkérdezi hogy „Mennyi?”.

Avatar IMAX 3D

„Avatar IMAX 3D hájp és egy fura piaci rés” bővebben

Fura esték

Mostanában sokat alszom el úgy, hogy csak leteszem nyitva az ágy mellé a notimat, élére állítva, és hagyom a zenét szólni. Legtöbbször csak mert már agyailag nem jutok el odálig, hogy azt is le kellene lőni, meg zenére úgyis jobb elaludni, egy picit kikapcsol.

Viszont legalább nem álmodok úgy hülyeségeket. „Fura esték” bővebben

Kis karácsonyi körkép

Általában gondban vagyok a karácsonyi ünnepkörrel, meg úgy általában a dátumokkal. Viszont, ma ha kinézek az utcára, csak két nap lehet, vagy január 1, vagy dec 24.

Végül a január 1.-et azért vetettem el, mert ahhoz nincs elég trombita, konfetti törött pohár, és pezsgős üveg a földön… Szóval, így délután kettő után tettem egy kis kört a belvárosban.

„Kis karácsonyi körkép” bővebben

Karácsonyi üdvözletek

Azt hiszem, lassan már hagyománnyá válik, itt nálam, hogy minden évben kirakok Karácsonyi üdvözleteket. Tettem ezt először 2007-ben, majd tavaly két karácsonyi üdvözletes bejegyzés is született, amelyek nem kevesebb mint 20.000 kattintót vonzottak az oldalamra. Megérezve az ünnepek szelét, látom a statisztikákban, hogy ismét nagyon sokan kerestek ilyesmire, így jó előre. Ezért következzenek a 2009-es éve karácsonyára való üdvözletek, itt nálam 🙂

„Karácsonyi üdvözletek” bővebben

Barba trükk, avagy magyar social network lét és a Photoshop

Ma, egészen véletlenül ráakadtam a magyar net egyik szegletében egy képre. Ami elsőre aranyosnak, és ártatlannak tűnt, ám érzetem, hogy valami nem oké vele. A fotós szemem azt mondta, hogy ezzel valami nincs rendben.

Az eredeti kép
Az eredeti kép

Többeket kérdeztem erről és elsőre nem sokan látták a dolgot. Ám, az a alap mondás ismét igazolta magát, miszerint az ördög a részletekben lakozik. Hát lássuk. „Barba trükk, avagy magyar social network lét és a Photoshop” bővebben

Picit beteg

Úgy indult a dolog, hogy tegnap reggel úgy éreztem, hogy nem túlzottan működik minden jól hasi tájékon, mondhatni kellemesen görcsöltem, mint valami bél csavarodásos.

Mivel a következő egy órában sem javult a helyzet, felhívtam a háziorvost (akitől ugye a lakást bérelem), hogy hát igazából kellene némi táppénz, mert így ma tuti nem tudok dolgozni. Azt mondta, hogy természetesen, és majd jöjjek be a rendelőbe, ha már mennék dolgozni, addig ketyeg a táppénz. Ezután hívtam Ágostont, hogy az van, hogy fekvés itthon, mert felkelni az nem nagyon megy. Mondta, hogy jobbulást.

„Picit beteg” bővebben

Tüntetés

Nem maradt más lehetőségünk, ezért
TÜNTETÉST SZERVEZÜNK
a média által is nyilvánosságot kapott terézvárosi csendrendelet ellen, melynek értelmében éjjel 1 után semmilyen szórakozóhely és étterem nem lehet nyitva.

Helye:Terézvárosi Önkormányzat épülete (1067 Bp, Eötvös u. 3.)
Ideje:2009. szeptember 21. (hétfő) 17:00 óra

Sajnos kiderült, hogy a terézvárosi képviselőtestület több tagja egyszerűen hazudott, amikor a szeptember 1-én életbe lépett rendelet visszavonását megígérte. Most, porhintés gyanánt, október végére a csendrendelet újratárgyalását tűzték ki, várhatóan hasonló eredménnyel. Az eddigi egyeztetések, tiltakozások nem hoztak eredményt, ezért tüntetéssel nyilvánítjuk ki, hogy senkinek nincs joga megbénítani Budapest belvárosának éjszakai életét, csődbe vinni méltán népszerű szórakozóhelyeket, a pezsgő klubéletet korlátozni. Budapest igazi európai nagyváros, éjszakai élet nélkül nem létezhet.
Több, mint ezer munkahely, évente többszázezer szórakozó, többszázmillió adóforint és Budapest belvárosának egzisztenciája, renoméja a tét!
Ha szeretnél még valaha is bulizni egy VI. kerületi szórakozóhelyen, akkor a tüntetésen a helyed. Nélküled nem sikerülhet! Minél többen vagyunk, annál egyértelműbb lesz, hogy mennyire nevetséges és önromboló ilyen helyzetbe hozni a pesti broadwayt és a belváros lüktető központját. Az esti szórakozás színhelye a belváros, ne hagyjuk, hogy elvegyék!

A rendelet szövege

A tüntetés résztvevőit megkérjük a kulturált viselkedésre, és a törvények maradéktalan betartására.

A terézvárosi szórakozóhelyek

Nézzük mit tartogat nekem idén a Sziget

A Sziget hetijegyemmel a kezemben próbálom összerakni, hogy mit is szeretnék a héten látni ezen a csodás rendezvényen.

Sziget
„Nézzük mit tartogat nekem idén a Sziget” bővebben