Mindig kész vagyok tanulni, annak azonban nem mindig örülök, ha tanítanak.
Nos, jó ideje szemeztem már a Nomád étel kínálatával, és gondolkodtam rajta, hogy kellene is valami jóságosat innét magamba emelni. Végülis, amikor az első éhségi ingerem megérkezett ma, úgy gondoltam mikor máskor rendelnék, mint ma.
Akkor ucc neki.
„Nomád ételfutár – elsőre” bővebben
Bár előzetesen készítettem terveket arra vonatkozólag, hogy mit es mikor szeretnénk látni, azért élt a fejünkben egy másik, hozzávetőleges lista is. Úgy gondoltuk, hogy első nap belevetjük magunkat a városba, lesz ami lesz alapon.
Az első látnivalót egyébkent, mar a megérkezes estején szemügyre vehettuk. Ugyanis az északi pályaudvar (Gare du Nord) felé halado RER kocsikból tökeletes rálátasunk nyílt a Montmartre-on terpeszkedő Sacre-Coeur templomra.
Reggel, egyébként kivételesen a női szakasznak voltak ellenvetései a korai indulás ellen – hétköznapokban nekem szokott lenni – így gondoltam amíg az ébredezési es készülődési folyamatok zajlanak, én felfedezem a környéket, no meg szerzek némi reggelinek valót. Sikerült is már elsőre picit elkeveredni, mivel határtalan önbizalmamban terkép nélkul indultam el. De, csak kb 2 metro megállonyit sétalltam a referencia pontnak szamitó Gare du L’est-től a St-Denis-Strassbourg megállóig.
A magam részéről indulás előtt kivettem egy nap szabadnapot, hogy elrendezzem egyrészt az utazással kapcsolatos dolgokat. Mint pl.: a becsomagolás roppant szofisztikált es aprólékos folyamata. Másrészt a folyamatban lévő munkáim végére igyekeztem pontot, illetve vesszőt tenni, hol mire volt szükség és lehetőség.
Arra gondoltam, mielőtt nagy zugolódás támadna, es a sok kérdést megelozendo pár sorban jelezném, hogy igen, valoban megjártuk Parizst, és egy darabban haza is érkeztünk 🙂
Az ellentétes híresztelésekkel szemben nem menekült státuszért folyamodtunk, hanem egy hosszú, 6 napos hétvégére ugrottunk át, es mindent megnéztunk, ami egy kommersz turista TODO listájan szerepelne. Még talán többet is.
Mivel 1700-nál is tobb kepet sikerult lőni, így a fénykepes beszámolók napokra lebontva a hétvégénél előbb nem lesznek kint 🙂
Egyelőre a kiválogatott képek itt találhatóak, de lesz még itt sokkal több 🙂
A veretes véleményem pedig, ami mindig is megvolt a franciákról – úgy általában – nem hogy változott, de szinte minden pontban megerősítést nyert…
Egy alapvetően meglepő bulin voltam szombaton a Hajógyári szigeten. Méghozzá tőlem szokatlan módon Coronitában. Nem, nem hajnal 4-kor, hanem emberi időben este 10-kor startoló bulin, ahol a trance és progressive muzsikáké volt a főszerep, a lemezjátszók mögött pedig 8 magyar DJ fordult meg.
De, nem is erről szerettem volna írni, hanem arról, hogy mi is volt a buli után.
„Sziget szigor” bővebben
Az első konfrontációm a fent említett hellyel valamikor akkor volt, amikor április végén sétáltunk a városban Sándorral, és feltűnt, hogy mekkora kígyózó sor áll az Eiffel tér bejárata előtt, valamint később, amikor ilyen Clubshopos matricával ellátott ülő alkalmatosságokon heverésző embereket láttam a nyugati téren szerte mindenhol, este 10-kor. Április 29.-ét hazudott a naptáram erre a napra.
Mivel unalmas időmben szoktam sétálgatni, és az ütött-kopott kisutcákat már megunva újabb területet szoktam keresni. Így keveredek mostanában elég sokat a fent említett térre. Igen, ez az a tér, ami a Nyugati pályaudvar és a Podmaniczky utca között terül el. Az egyetlen normális zöld terület a Szent István park és a Rákóczi tér között. Bár, ez utóbbi erősen felejtős a metróépítés óta, mint olyan. „U26 Clubshop” bővebben
Ma délelőtt, reggeli után kutatva sétálgattam a Deák téren, és az Erzsébet téri lukból, egy óriási tátongó lábfejre lettem figyelmes, ezért megnéztem, hogy az ott még is mi a hóhányás 🙂
Mint kiderült, ezt egy tárlat, egy kiállítás a XX. században feltalált, és elsődlegesen a nők számára kitalált, és mára mindennapivá vált használati és háztartási eszközökről volt egy kiállítás. „Nagyszerű innovációk nőknek” bővebben
Tegnap jött körbe egy e-mail, ami után elkezdtem lázasan keresgélni online egy albumot, hallgatás céljára.
A lelkesedésem annak volt köszönhető, hogy az elmúlt 10 évben kikerülhetetlen ő, a zenéje, és a stílus, amit képvisel.
Sok top DJ-vel ellentétben akik mostanában – hogy pestiesen fogalmazzak -, elkurvultak, és korábbi mivoltukat megtagadva teljesen másfelé kacsintgatnak, mint korábban, ő megmaradta az eredeti, tiszta és hamisítatlan trance mellett. Mondom ezt úgy, hogy, mint tudjuk a trance az elektronikus zenében az a műfaj, amit a legjobban lehet ötvözni a hasonló stílusokkal. (Vagy akár a teljesen eltérőekkel is, ugye hallottunk már The Killers trance mixet, ami meg ugye indie rock/brit pop.)
A tíz évből és a tranceből, és album megjelenésből kitalálható szerintem, hogy Ferry Corstenre vonatkoztak a felső sorok. Tegnap óta érhető el az új dupla albuma, a Once upon a night. Ebbe hallgattam bele, és írok róla egy picit. Bár ugye Laurie Anderson óta tudjuk, hogy „zenéről írni olyan, mint eltáncolni az építészetet”, de azért mégis megkísérlem.
Most értem vissza, a március 15.-i állami ünnepségről, a Kossuth térről.
Nem szépítem a dolgot, ez így szerintem vállalhatatlan volt.
Most érkeztem haza a filmnézésből, amit életem Évájával sikerült elkövetni.
Szóval, egészen friss az élmény még, és gondoltam, inkább most örökítem meg, mint később, amikor túl cizellálnám a dolgot. No, meg így talán egy picit eredetibb és hitelesebb is tőlem. Elvégre ez mégis csak a személyes naplócskám.
Elöljáróban annyit elmondanék, hogy senkinek sem olvastam elemzését/kritikáját róla, szóval bárki véleményével összecsengés valószínűleg nem a véletlen műve, hanem az egy húron pendülésé 😉
Napok óta írnak a különböző zenei oldalak a Lemezlovas Egyesület díjátadójáról, no meg arról, hogy Dévényi Tibi bácsi és a pöttyös labdája életmű díjjat fog kapni.
Ezért gondoltam egyet, felhívtam BanDJ-t, hogy érdeklődjek az eseményről.
Mondta, hogy várnak sok szeretettel, így tegnap este a Moulin Rouge-ban voltam, a Dj Szövetség éves díjátadó gáláján.
A programról annyit tudtam előre, hogy átadják az Év Dj-je díjjat, az Év Producere díjjat, valamint az Év Felfedezettje díj is gazdára fog találni, az előre ismeretett életmű djí mellett.
Az év DJ-je díj jelöltjei:
Az év producere díj jelöltjei:
Múlthéten Gödöllőre figyelt az elektronikus zenei scéna egy pár napig, mivel ott zajlott a Club CUE dj verseny. Közel 50 indulóból a neves zsűri volt hivatott kiválasztani a legjobbat, vagyis inkább a legjobb hármat.
A zsűri tagjai Newl, Bárány, andrewboy, Joenathan, és eredetileg Danny L lett volna még, de ő az útviszonyokra hivatkozva sajnos nem ért oda.
Eltekintve attól, hogy a végeredmény szerintem bunda volt, az első három helyezett kiválasztásáig egyetértek a dologgal.
„Club CUE – Dj Verseny” bővebben
Vannak dolgok, amiket nagyon várunk, parázunk tőle, majd amikor túl vagyunk rajta, csal hápogunk, hogy basszus, ettől tartottunk ennyire?
Ettől féltünk ennyire? Erre készültünk ennyit, hisz ez tök sima volt…
Míg, van a másik véglet, amikor az ember visszanézve, azt mondhatjuk, Vörösmarty szavaival, hogy Ez jó mulatság, férfimunka volt. Vagy akár nőimunka, tök mindegy.
A második mindenképpen maradandóbb lesz, hosszútávon.
Talán, pont ezért, mivel megküzdöttünk érte, nem lehetett – nem szabadott – félvállról venni, mivel annak beláthatatlan következményei lettek volna. Vagy éppen tragikus.
Ez a második erősen katartikus élményt nyújt, olyat amire az ember mindig emlékezni fog, míg az elsőt lehet, hogy másnapra el is fogja felejteni.
Az első példában említett volt nálam például az érettségi. És nagyjából ez az egy, ami így eszembe jut, mivel a többit meg sem maradt.
A másodikból sokkal többet tudnék felsorolni. Például ide tartoztak, a soha véget érni nem akaró újsághordások tizenévesen,
a kútásó korszakomból, a legtöbb helyszín élénken él bennem, mert megmaradtak azok a helyek, ahol az életemmel játszottam, nap mint nap.
De ugyan így nem fogom soha elfelejteni, azokat az átvirrasztott éjszakákat, amiket a zottarella.de fölött töltöttem,
vagy azt a 7 órát, amit a Sláger Rádió Szimpátiakoncerten álltam végig bokáig vízben.
Vagy az elmúlt, közel 2 hónapos időszakot, amit ma megkoronáztunk a Magyar Telekom Évindító 2010 nevű eseményével.
A műjégpályán került megrendezésre, a Sláger Rádió Szimpátiakoncert. Amit néhányan búcsú koncertnek tartanak, mások szimpátia koncertnek. Nem szeretnék egyik táborhoz sem csatlakozni.
Viszont, kint voltam és fotóztam.
A koncerten töménytelen mennyiségű énekes és zenész tette tiszteletét, úgy mint, a Hooligans, Auth Csilla, Voga Viki, Charlie, Rúzsa Magdi, Dobrády Ákos, Király Linda, Balázs Fecó és a Korál, Deák Bill Gyula, Hevesi Tamás, Karthago, Irigy Hónaljmirigy, Bikini és a Republic.
No, nem mintha nem kaptam volna elég, ajándékot a szülinapom kapcsán,
de az elmúlt időszakban voltak kemény, hajtós időszakaim. És úgy gondolom, hogy az ember alapvetően képtelen kisebb-nagyobb jutalmak nélkül hosszútávon jól/kiemelkedően teljesíteni, ezért megajándékoztam magam pár dologgal 🙂
Az elmúlt pár hónapban indokolatlanul sokat szólt nálam a For An Angel, és a kezdeti cél csak annyi volt, hogy élőben akarom hallani, aztán ebből sokkal több lett 😉
„Paul Van Dyk – World Tour 2009. okt. 24 SYMA” bővebben
Idén szerencsére komolyabb balhé nélkül sikerült megemlékezni az ’56-os eseményekről.
Sőt, a szervezők egybekötötték egy kis kiállítással is, a rendezvényt. Így a megemlékező pantomim játéknak korhú hátteret biztosítottak ÁVH kötelékben szolgáló kocsikkal, tankokkal és csapatszállító járművekkel, a város főbb csomópontjaiban.
A Blaha Lujza téri és a Nyugati téri megemlékezésről származó helyszíni képek következnek.
„Október 23, és a 20 éves köztársaság” bővebben
Igazából bor témában nem túlságosan számítok szakérőnek, sőt az izlés világomon, mind a kemény vonalas borászok, mind pedig a bor fanok mosolyognak.
Bár, ez engem igazából a legkevésbé sem érdekel.
Tény azonban, hogy az elmúlt években bármennyire is próbálkoztam, szárazsági szintben a fél édes alattiakat nem tudom meginni, így nálam csak a desszert bor kaliberű dolgok, aszuk, esszenciák, gyümölcsborok és ilyesmik kerülhetnek szóba. Több könnyed, friss bort is kóstoltam, idén is, meg úgy általában is, aminek jó lehet, az illata megnyerő, az első korty után vattát köpök tőle.
Ezért azok, akik szerint a száraz bor az igazi, a többit pedig ki kell önteni, kérem most távozzanak, mivel hatalmas eretnekségek fognak következni.
„18. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál 2009” bővebben
Szemét, galád és alávaló módon kint jártam a RedBull AirRace 2009 Budapest-i fordulóján megnézni, a vörösbikás, elmebeteg és adrenalin függő pilótákat: Mike Mangoldot, Kirby Chamblisst, Paul Bonhomme-ot és persze az egész beteges hülyeség szülőatyját Besenyei Pétert.
A folytatásban a képek, amik készültek.
Jó száz darab 🙂
„RedBull AirRace Budapest 2009 – képek” bővebben
Most pedig következnek a Sziget ötödik és egyben utolsó napjának a képei.
Benne sok-sok kép a Sziget életéről, alternatív helyszinekről és programokról. De ezen kívül persze az az napi nagyágyúnak szánt képek is lesznek, The Offspringről, Faith No More, az afró és latin szinpadról, a jazz szinpadról, az MR2 szinpadról, a Hungarikum faluból, és ki tudja még miről.
