Tonight

Nos, ma igazából nem sok extrától tudok beszámolni.
Hazaértem munkából, majd a hölggyel folytattunk némi telfonálást, aztán skypeoltunk, mert az ugye jó. Aztán megkérdezte, hogy nincs-e kedvem lemondani a mai programom egy teázás fejében…

Egy pillanatra elgondolkodtam, de nem szeretek segget csinálni a számból, főleg hogy legalább 4 embert hívtam el, így muszaj volt lemennem, ezért tettem egy köztes ajnálatot, hogy eljövök éjfélkor, és akkor átmegyek megmelegíttetni a karaoke megpróbáltatásaiban megfáradt pici torkom…

Végülis elég szép társulat gyűlt össze, akiket a cimkék közt majd úgyis olvasni lehet 🙂

Márk és Bori voltak az elsők, akik beadták az unalmast. Persze, Bori hatkor kel, megértem. Én lehet akkor még le sem fekszem… 🙂

Utánnuk egy jó órával én is úgy gondoltam, hogy a kedvenc koktélom és Apesszal elfogyasztott söröm után igazán megérdemelnék egy kis forró teát. Így hívtam taxit, és amikor kérdezte, hogy mégis merre menjünk, mondtam, hogy nyugati felé, onnét kitalálom. Opera előtt hívtam fel a kisasszonyt, hogy hozzá vitessem magam, vagy haza.

Nem volt nehéz kivenni a hanghatásokból, hogy sikerült felkelteni, és úgy érzem, ez volt az egyetlen dolog, amit biztosan nem akartam. Annak ellenére, hogy azt mondta jöjjek, inkább úgy gondoltam, hogy hagynám aludni. Jó éjszakát kívántam, majd letettem.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.