U26 Clubshop

Az első konfrontációm a fent említett hellyel valamikor akkor volt, amikor április végén sétáltunk a városban Sándorral, és feltűnt, hogy mekkora kígyózó sor áll az Eiffel tér bejárata előtt, valamint később, amikor ilyen Clubshopos matricával ellátott ülő alkalmatosságokon heverésző embereket láttam a nyugati téren szerte mindenhol, este 10-kor. Április 29.-ét hazudott a naptáram erre a napra.

u26 clubshop

Mivel unalmas időmben szoktam sétálgatni, és az ütött-kopott kisutcákat már megunva újabb területet szoktam keresni. Így keveredek mostanában elég sokat a fent említett térre. Igen, ez az a tér, ami a Nyugati pályaudvar és a Podmaniczky utca között terül el. Az egyetlen normális zöld terület a Szent István park és a Rákóczi tér között. Bár, ez utóbbi erősen felejtős a metróépítés óta, mint olyan.

Azt hiszem, erősen hiánypótló ez a kis zöldterület, a maga, túlzott sterilitásával együtt. Gondolok itt arra, hogy a budapesti parkok közül itt a legnagyobb az egy főre jutó biztonsági őrök száma. Ez nyilván az iroda épületeknek köszönhető, viszont figyelnek a parkra, hogy ne hajléktalanok aludjanak itt, és a pánsípos indiánok se itt verjenek tanyát. Bár, voltak akik panaszkodtak, hogy nem hagyták őket gitározgatni a parkban. C’est la vie.
Nekem így ebben a formában tetszik.

De kétségtelenül az egész tér és park hangulata teljesen más lenne a djuice clubshop nélkül. Ez a kiülős rész, az egyedi kirivóan, és pimaszul fiatalos ülő alkalmatosságaival hivogatja az embert. Gondolok itt most az áttetsző kemény műanyagből készült székekre, vagy a bevezetőben emlegetett kanapékra.

Nem tudom esténként mennyire szokott ez a hely megtelni, mert ahogy kiveszem nem kifejezetten az én zenei világomnak szól. Leszámítva mondjuk a fent említett nyitó bulit, ahol Booka Shadék jöttek. Most például a benti, tényleg klubnak mondható részben nagyjából 5-en ülünk. A dj pultban pedig Revolution tolja az rnb finomságokat.

Egy rövid kitérőt így Revolutionről. Évek óta kerülgetjük egymást különböző rendezvényeken, de igazából szerintem 3-4 udvariaskodó mondatnál többet nem igazán váltottunk még alkalmanként. Így történt ez a dj szövetség díjátadóján januárban is, vagy pont tegnap este MacDeejay szülinapján. Amikor is éppen a dj pultban lábatlankodtam, amikor kezeltünk, és megjegyeztem, hogy rég találkoztunk. Majd amikor végzett a dj szetjével, jó kívánságként vetettem oda, hogy remélem nem fél év múlva találkozunk legközelebb.

Erre, a tegnap estét kipihenendő ejtőzöm a lájt kólámmal karöltve itt, erre kijön a lemezjátszók mögül. Odamentem mosolyogva, hogy na látom tényleg nem telik el fél év. Röhög, hogy nem látta tisztán, hogy én vagyok-e az, ezért nem jött oda. No para, én sem voltam biztos benne 🙂

De vissza a clubshopra. Elvileg a hely, mint olyan djuice ügyfélszolgálatként funkcionál hétközben, irodai időn kívül pedig lazulós, beülős hely. Sőt, nyilván éjszakai itt valami komoly rnb, hiphop buli sincs kizárva. Sőt, mostanában lesz valami tehetség kutató dolog is, ahol négy különböző stílus feltörekvő tehetségei mérhetik össze a tudásuk szakmai zsűri előtt. Ebből az első forduló meg is történt, ami drum n bass volt, történetesen.

Update:

Egyiknap arra tévedve például egy zenekar koncertjébe csöppentem bele, miközben némi üdítőt akartam magamba ereszteni. Szóval, zeneileg azt hiszem nem lehet egy rossz szavunk sem a helyre.

A világbajnokság indulásával pedig az U26 clubshop tett egy elég nagy lépést a saját ismerté válása, és egyáltal az Eiffel tér ismertté válása felé (mert bár sokan mennek el mellette nap mint nap, nem tudják, hogy mi is az, megnyílt-e már, mi van ott, stb), ez pedig az, hogy szerényszámításaim szerint nagyságrendileg 500 fő számára teremtett kultúrált formában szociális szurkolási élményt. Mindezt több mint 100 asztallal, 4 bárpulttal, és egy hadseregnyi személyzettel.

Csak így tovább srácok 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.